Akár így, akár úgy

2024. július 2. kedd. 16:27

Különböző állásponton van Márki-Zay Péter exminiszterelnök-jelölt és Nagy Ervin színész Magyar Péternek a közelmúltban történt (le)szerepléséről. Márki-Zay azt mondta, az elmúlt hetekben három megkérdőjelezhető cselekedete is volt. „Az első az ATV stúdiójából való kirohanás, a második, hogy beült az Európai Parlamentbe, pedig azt mondta, hogy nem fog beülni. A harmadik pedig a bulizás.” Nyilván ittassá válni egy szórakozóhelyen, verekedésbe, összetűzésbe keveredni, torkánál fogva magát kidobatni, ezek mind olyan dolgok, amelyek nem a kormányzóképességet erősítik, hanem inkább csak egy botrányt okoznak” – mondta a Facebook-oldalán. Hozzátette, ő úgy látja, a TISZA Párt vezetőjének részéről komoly hiba volt, amikor a hírek a szerint a Dunába dobta valakinek a telefonját. Aggódva jelezte, ugyanaz a felelősség van most Magyar Péteren, mint amikor ő volt Orbán Viktor ellenfele, és nagyon szurkol neki, hogy sokkal nagyobb sikere legyen. Nagy Ervin – aki már jelezte, hogy szívesen vállalná el a kulturális tárcát Magyar kabinetjében – sokkal megengedőbb. Szerinte a TISZA Párt vezetője a botrányai ellenére is önazonos maradt, és ezek után pedig még inkább mögé állt mindenki. „Azért, mert nem azt érzik, hogy ő egy számító politikus, aki mindig mindent kidekáz, hanem egy rocksztár” – mondta a színész. Most már csak az a kérdés, Magyar kire hallgat. Annyi biztos, bármit is tesz, két rajongója megbocsájt neki.

Elolvasom a cikket