Tiszába fulladt egy tizenkét éves kislány

MH/ MTI
2024. május 16. csütörtök. 8:59
Frissítve: 2024. május 16. 9:14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy egy 10 és egy 12 éves kislány tavaly a nagybátyjánál nyaralt. Június 23-án az élettársával együtt a gyermekeket – a család harmadik gyermekét is magukhoz véve – levitték a Tisza Benk községhez tartozó komplejárójához.

Míg a vádlott élettársa a parton maradt a négyéves kisfiúval, addig a vádlott a folyó sekélyebb részén, a parthoz közel megengedte a lányoknak, hogy bemenjenek a folyóba annak ellenére, hogy azon a szakaszon nincs kijelölt fürdőhely.

A kiskorú sértettek nem tudtak úszni, illetve olyan eszközük sem volt, amely a vízen fenntartotta volna őket. A férfi közvetlen közeléből a lányokat a Tisza elragadta.

A vádlott próbálta a gyermekeket kimenteni, de az erős sodrás miatt nem érte utol őket, ezért élettársa telefonon kért segítséget – tették hozzá.

A folyó Tiszamogyorós irányába sodorta a gyermekeket, akiknek a segítségére sietett motorcsónakkal egy férfi, aki azonban csak a vízen sodródó kisebbik lányt tudta megmenteni, őt a csónakjába emelte, azonban testvére a folyóban elmerült és eltűnt, testét két nap múlva találták meg, vízbe fulladt – írták.

A főügyészség a férfit a kisgyermek halála miatt gondatlan emberölés vétségével, a másik gyermek életének, testi épségének, és egészségének veszélyeztetése miatt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Vádiratában mértékes indítványt is tett: amennyiben az előkészítő ülésen az eljárást sikerül befejezni, úgy vele szemben a törvényszék egy év tíz hónap, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket