Büntetőfeljelentést tett Budai Gyula a külföldi kampányfinanszírozás miatt

MH/ MTI
2024. május 15. szerda. 14:47

Budai Gyula elmondta, kedden büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a Magyar Nemzetben megjelent tényfeltáró cikk alapján, amely megállapítja – magyarázta a képviselő -, hogy egy rejtélyes külföldi cégtől tanácsadói szerződés keretében a Bakony Rental Kft. 112 millió forintot kapott.

A Bakony Rental Kft. egyszemélyes tulajdonosa az a Mravik Zsolt, aki Tordai Csaba élettársa, annak a Tordai Csabának, aki egyébként a mai napig Karácsony Gergely jogi tanácsadója – közölte. Majd kifejtette: „Mravik Zsolt ebből a pénzből 75 millió forintot egy városházi dolgozón keresztül eljuttatott Perjés Gábornak, annak a Perjés Gábornak”, aki a Mindenki Budapestért Egyesület vezetője. A kormánypárti politikus szerint ebből a pénzből finanszírozták Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányát.

Hozzátette: a tényfeltáró cikk alapján több bűncselekmény alapos gyanúja merül fel, úgy mint költségvetési csalás, pénzmosás és egyéb bűncselekmények.
A tényfeltáró cikk alapján az is megállapítható Budai Gyula szerint, hogy már 2019-ben is külföldi pénzből finanszírozták Karácsony Gergely és az ellenzék kampányát – szögezte le a képviselő Facebook-oldalán.

Elolvasom a cikket