Az utókor kiapadhatatlan témaként tekint a 12. században megalakult Templomos Lovagrendre, amelyhez számos legenda fűződik. Egységüket, összetartóerejüket szimbólumaikkal: a fehér köpennyel, a baucenttel – a háborús zászlóval –, illetve két lovagot lovon ábrázoló pecséttel is kifejezték. A Rend hierarchikusan épült fel, vezetőjük az úgynevezett nagymester volt.
A Szentföldért küzdő harcokban résztvevő Lovagrend kezdetben sikereket ért el a keresztesháborúban, később viszont lovagi harcmodoruk sem segítette őket ahhoz, hogy a muzulmánok és azok keleti szövetségeseinek előrenyomulását megakadályozzák.
A templomosok utolsó, ugyanakkor semmiképp sem dicsőséges korszaka Jacques de Molay nevéhez kötődik. Molay születésével és származásával kapcsolatban csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Valószínűleg vidéki nemesi család sarjaként született Franciaország keleti részén. 1265-ben vették fel a Rendbe, az akkori nagymesterrel kezdetben meglehetősen rossz viszonyt ápolt. 1292-ben megválasztották a 23. nagymesternek úgy, hogy előtte semmiféle tisztséget nem viselt. Önmagát „tudatlan katonának” nevezte, habár a harcias modor nem hiányzott belőle.
Veszteséget vesztesére halmoztak. A keresztesek csillaga leáldozóban volt, Molay viszont újra akarta kezdeni a háborúkat, bármennyire is kilátástalan volt a helyzet. Akciójához támogatókat is keresett – többek között a mongolokat és több európai uralkodót.
A keresztény államok széthúzása miatt nem járt sikerrel az egyébként először templomos államot létrehozni kívánó nagymester.
1306-ban V. Kelemen avignoni pápa által küldött meghívás baljóslatú eseménysort indított el. A pápa Poitiers-ben közölte az Ispotályos és a Templomos Lovagrend vezetőivel, hogy a két rendet egyesíteni szándékozik. Molay-nak nem volt ínyére a felszólítás, de még nem sejtette, hogy V. Kelemen miféle tervet szőtt: állítása szerint egy, a Templomos Rendből kilépett férfi eretnekséggel, szodómiával, Krisztus megtagadásával, továbbá istenkáromlással vádolja a lovagokat.
A „nagy terv” kidolgozásában azonban nemcsak az egyházfő, hanem IV. (Szép) Fülöp francia király keze is benne volt, aki épp az angolok elleni csatározás miatt adósságot adósságra halmozott fel.
Nem véletlen tehát, hogy a pénzügyi területen meglehetősen sikeresnek bizonyuló Rend mesés kincseire fájt a foga, akik a királyság kincstárát is őrizték.
1307. október 13-án, egy pénteki napon a terv értelmi szerzői elrendelték a lovagok elfogását. Összesen ötezren estek ennek áldozatul, a perek alkalmával olyan mértékű testi és lelki kínzásokat szenvedtek el, hogy többen bármit képesek voltak „bevallani”. A baljóslatú péntek 13-a tehát innen származtatható. Molay elismerte Krisztus megtagadását és a kereszt leköpését, ugyanakkor a szodómia vádját tagadta.
A Templomos Rend hivatalos feloszlatására 1312-ben került sor, a mérhetetlen vagyont pedig Szép Fülöp kaparintotta meg.
1314. március 18-án, a párizsi Notre-Dame előtt felállított máglyán kivégezték a Rend vezetőit. Molay a legenda szerint megátkozta az összeesküvőket, és valóban, még ugyanabban az évben újra találkozhatott Isten színe előtt mind a pápával, mind a francia királlyal. A bűnöket – melyeket korábban beismert – ismét tagadta, koholt vádaknak nevezte azokat. Utolsó kérése az volt, hogy a székesegyház felé fordítva, imára összekulcsot kézzel kötözzék a máglyára.
