Putyin elutasítja a kirázólagosságot

MH/ MTI
2024. május 9. csütörtök. 10:14

Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megrendezett katonai díszszemlét megnyitva.

Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és nem engedi meg, hogy bárki is fenyegesse. Kijelentette, hogy az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak.

Hangot adott álláspontjának, hogy a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának. Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalíció minden katonájának bátorsága előtt, és soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben.

Elolvasom a cikket