Ezt tervezi Putyin 2030-ig

MH/MTI
2024. május 7. kedd. 19:47

Az ötödik ciklusára kedden beiktatott államfő által aláírt rendelet értelmében az új kormánynak szeptember 1-jéig nemzeti projektcsomagot kell elkészítenie Oroszország technológiai vezető szerepének biztosítása érdekében, valamint 11 projektet más területek fejlesztéséről. Putyin feladatul tűzte ki, hogy hazája 2030-ra Oroszország a kutatás-fejlesztés terén a világ tíz vezető országa közé kerüljön, és ugyanerre a határidőre a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokat a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékára növelje.

A rendelet a célok között nevezi meg „a harmonikus és hazafias személyiség” nevelése feltételeinek megteremtését a hagyományos szellemi és erkölcsi értékeken alapján. A kulcsfontosságú településeken a dokumentum értelmében 2030-ig 30 százalékkal, 2036-ig pedig 60 százalékkal kell javítani a lakókörnyezet minőségét.

Putyin előírta, hogy 2030-ra az oroszok számára személyenként legalább 33 négyzetméter, 2036-ra pedig legalább 38 négyzetméter alap lakóterületet kell biztosítani, a lakásállományt pedig legkevesebb 20 százalékkal meg kell újítani a 2019-es állapothoz képest.

A célok között szerepel, hogy 2030-ra legalább félmillióra nőjön az orosz egyetemeken tanuló külföldi hallgatók száma, legalább 30 000 közterület javítása, valamint az, hogy az importált áruk és szolgáltatások aránya a GDP szerkezetében 17 százalékra csökkenjen. Az elnöki rendeletben szerepel, hogy 2025. július 1-jéig el kell készülnie a közlekedési, energetikai, távközlési és szociális infrastruktúra fejlesztését célzó, 2036-ig szóló tervnek, az agrár-ipari termelést pedig 2030-ig legalább 25 százalékkal kell megnövelni a 2021-es szinthez képest.

A rendelet értelmében az idegenforgalomnak a GDP-ből való részesedését öt százalékra kell növelni, valamennyi nemzeti parkban meg kell teremteni az ökoturizmus feltételeit és biztosítani a védett területek fejlesztését.

Elolvasom a cikket