Az I. kerületi Fidesz-frakció 55 millió forintos károkozással vádolja V. Naszályi Mártát

MH/MTI
2024. május 7. kedd. 19:43
Frissítve: 2024. május 7. 19:49

Azt írták: a mostani eset jó példa arra, hogy rossz irányba mennek a kerület dolgai a gyenge vezetés miatt.

A Fidesz I. kerületi önkormányzati frakciójának megítélése szerint V. Naszályi Márta (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) polgármesteri ciklusa alatt olyan gyenge kezű és átgondolatlan politikát folytatott, amely lehetőséget adott a korrupcióra és a felelőtlen vagyongazdálkodásra.

A mostani ügy háttere – írták – , hogy „Kun János párbeszédes önkormányzati képviselő, V. Naszályi Márta hűséges párttársa”, a helyi tulajdonosi bizottság elnökeként 2022 májusában olyan előterjesztést nyújtott be, amely indítványozta: a Kurjantó Bisztró Kft. pályáztatás nélkül kaphassa meg egy 128 négyzetméteres Szentháromság téri pavilon bérleti jogát.

A közlemény szerint a baloldali többségű bizottság elfogadta az előterjesztést, a cég így 90 napra bérbe kapta az ingatlant havi 800 ezer forintért. Hozzátették, hogy 2022 őszén újabb 90 napra kötöttek bérleti szerződést, pályáztatás nélkül a korábbi bérleti díjért.

Tavaly februárban a polgármesteri hivatal előterjesztésben azt javasolta a bizottságnak – amely akkor már jobboldali többségű volt –, hogy a bérleti szerződést 90 nappal hosszabbítsák meg havi 800 ezer forintért. A javaslatot akkor azzal indokolta a hivatal, hogy gazdaságtalan lenne üresen hagyni az ingatlant, amíg kiírják a következő pavilonpályázatot. Ez akkor még külső szemlélőknek is logikusnak tűnt – ismertették.

Márciusban azonban a kiírt pályázatba a hivatal nem vette bele a Szentháromság téri pavilont – emelték ki.

Megemlítették, hogy 2023 júliusában a V. Naszályi Márta által jegyzett előterjesztésben újabb 90 napra kívánták bérbe adni az ingatlant, a bizottság azonban már csak 60 nappal volt hajlandó meghosszabbítani a bérleti szerződést. Kitértek arra is, hogy a bizottság úgy döntött, a szerződés lejártáig le kell folytatni a nyilvános egyfordulós pályázatot.

Amíg a baloldali többség „uralta” a tulajdonosi bizottságot, olyan konstrukcióban adtak ki üzlethelyiséget, amely kárt okozott a kerületnek. Amikor a polgári oldal képviselői többségbe kerültek, felszámolták ezt a gyakorlatot, és pályáztatás útján pluszbevételt szereztek a kerületieknek – hangsúlyozta a Fidesz-frakció.

Az átlátható pályáztatás után a Kurjantó Bisztró Kft. a korábbi összeg hétszereséért, 5,3 millió forintért bérelhette havonta az ingatlant – közölték.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az önkormányzat a 90 napos bérbeadásokkal csak 9,2 millió forint bevételhez jutott, ezzel szemben a pályáztatás követően, 2023 szeptembere és 2024 szeptembere között 64 millió forint bevétellel számolhat.

Úgy fogalmaztak: körülbelül 55 millió forint a különbség, „ekkora kárt okozott V. Naszályi Márta ezzel az egyetlen üggyel”. Hozzátették, az 55 millió forintos károkozás „annak fényében tűnik különösen arcátlanságnak”, hogy a kedvezményes időszak alatt a cég megháromszorozta nettó árbevételét, amely 100 millióról 356 millióra emelkedett.

Szerintük az I. kerület vezetése átgondolatlan és felelőtlen vagyongazdálkodást folytat, így baloldali üzleti köröknek lehetőségük van arra, hogy visszaéljenek a kiskapukkal.

„Június 9-én véget vetünk a rossz baloldali városvezetésnek, és egy felelős, az I. kerületi polgárokért dolgozó önkormányzatot fogunk építeni” – ígérte közleményében a Fidesz I. kerületi frakciója.

Elolvasom a cikket