ENSZ: Tízezrek menekültek el a Haiti fővárosát sújtó erőszak elől

MH/MTI
2024. április 3. szerda. 20:17

Az IOM felhívta a figyelmet arra is, hogy a tartományok településeinek nincsenek elegendő forrásaik ilyen nagyszámú ember befogadására a fővárosból.

A világszervezet összesítése szerint eddig mintegy 362 ezer embernek kellett elhagynia otthonát az erőszak miatt, hogy az ország biztonságosabb részén találjon menedéket magának.

A 11 milliós szigetország fővárosában hozzávetőleg egymillióan élnek.
Haitit kegyetlen bűnbandák tartják rettegésben azóta, hogy 2021-ben meggyilkolták Jovenel Moise elnököt. Az erőszak elsősorban Port-au-Prince-t uralta el, a bandák a város területének már mintegy 80 százalékát az ellenőrzésük alá vonták, és próbálják kiterjeszteni befolyásukat vidékre is. Csak az idén több mint 1500 ember vesztette életét az erőszakhullámban.

Ariel Henry, Haiti ügyvivő miniszterelnöke március 12-én lemondott, az országnak azóta nincs működőképes kormánya. Az ország vezetését különböző pártok és társadalmi csoportok képviselőiből szervezett elnöki tanács készül ideiglenesen átvenni, ami egyelőre nem történt meg. Több ország diplomatái mellett állampolgárait is evakuálta.

Elolvasom a cikket