Járni is alig tudott már, de most hat kilométert is képes sétálni a parkinsonos beteg, aki egy gerincimplantátumot kapott

„Gyakorlatilag képtelen voltam sétálni úgy, hogy ne essek el gyakran, naponta többször is” – magyarázta a férfi, akinél 20 éve diagnosztizálták a betegséget, mely súlyos mozgási- és egyensúlyproblémákhoz vezetett nála, de olykor le is fagyott mozgás közben.

A járása azonban gyakorlatilag teljesen helyreállt az implantátum beültetését követően. A szerkezet célja az, hogy helyreállítsa a lábizmok jelátvitelét. Közvetlenül azt a gerincterületet célozza az implantátum, amely a lábizmok járás közbeni aktiválásáért felel. Az implantátumnak jelenleg zajlanak a klinikai vizsgálatai, de úgy tűnik, igencsak jól működik: a korábbi problémák fényében igencsak felszabadultan nyilatkozta, hogy alkalmanként akár hat kilométeres sétákat is meg tud tenni – írja a The Guardian.

Az eszköz mögött álló svájci kutatók már régóta foglalkoznak agy-számítógép-interfészek (BCI) fejlesztésével a bénulás kezelésére – és remélik, hogy a megközelítésük a parkinsonos betegek kezelésében is jó szolgálatot tehet.

A beteg járását több elektróda és érzékelő segíti, a gép azonban nem irányítja a pácienst, csak javítja a saját járáskészségét. A Nature Medicine folyóiratban publikált tanulmány szerint annyira sikeres volt az implantátum, hogy a férfi járása jobban hasonlított az egészséges kontrollcsoportéhoz, mint a parkinsonos betegekéhez.

Bár mindenki számára még nem lesz azonnal hozzáférhető az implantátum, de ha szélesebb körben is sikeresnek bizonyul, az hatalmas segítség lehet a jövőben a Parkinson-kórban szenvedő betegek számára.

Elolvasom a cikket