Fenyegetődznek a húszik

A húszi fegyveresek november óta hajókat támadnak meg a Vörös-tenger térségében, Dél-Afrikát megkerülő, hosszabb és költségesebb útra kényszerítve a teherszállító hajókat. A lázadók később kiterjesztették támadásaikat az Indiai-óceánra is, és közölték, hogy bármilyen hajót célba vesznek, amely a Földközi-tengerre, az izraeli kikötőkbe tart.

A húszik a napokban is jelentkeztek több hajó elleni támadás elkövetőjeként, közöttük a Görögország által üzemeltetett, Marshall-szigeteki zászló alatt közlekedő Laax teherhajó elleni rakétatámadás esetében. Az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom) és a brit Királyi Haditengerészet irányítása alatt álló UKMTO tengerbiztonsági hivatal szerint az ömlesztett árut szállító hajóba szerdán három rakéta csapódott be. A hajó megrongálódott, de folytatta útját, feltehetően a legénység egy tagja sebesült meg.

Jahíja Szarí, a húszik szóvivője az X mikroblogon azt írta, hogy a Laaxon kívül még öt másik hajót is megtámadtak, „válaszul a cionista ellenség (Izrael) által a rafahi menekültek ellen elkövetett bűncselekményekre”. Vasárnap izraeli légicsapás ért egy menekülttábort a Gázai övezet déli határán elterülő városban, és legkevesebb negyvenöten életüket vesztették.

Szerda esti közleményük szerint a húszik lelőttek egy MQ9 típusú amerikai drónt, amely „ellenséges hadműveletet” hajtott végre Jemen ellen. Az Egyesült Államok, Izrael szövetségese nemzetközi haderőt állított fel a hajózás védelmére e stratégiai fontoságú övezetben, és brit segítséggel január óta hajt végre támadásokat a jemeni húszik ellen, akik azóta az Izraellel kapcsolatban álló hajókon kívül amerikai és brit hajókat is megtámadnak.

Elolvasom a cikket