Olaszországban közölték az EP-választások előtti utolsó felméréseket

MH/MTI
2024. május 23. csütörtök. 22:38

Az Olaszországban két napos, június 8-án és 9-én esedékes európai parlamenti (EP-) választások előtt tizenhat nappal tették közzé az utolsó közvélemény-kutatásokat.

Mostantól ezek az adatok nem lesznek nyilvánosak, kizárólag a pártok végeztethetnek felméréseket belső használatra.

A legnagyobb közvélemény-kutatóként ismert Ipsos adatai szerint a pártok támogatottsági listájának élén a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette Olasz Testvérek (FdI) szerepel 26,5 százalékkal.

A kormányfő április 28-án erősítette meg, hogy az FdI listavezetőjeként indul, és arra kérte a választókat, belpolitikai tesztként fogják fel az EP-választásokat: ha elégedettek a kormány munkájával, szavazzanak az FdI-re.

Giorgia Meloni 2022 szeptemberében került kormányra, akkor az FdI 26,5 százalékot szerzett.

Az Ipsos felmérésében a második helyen az Elly Schlein vezette baloldali, ellenzéki Demokrata Párt (PD) áll 22,5 százalékkal. Elly Schlein számára is tesztnek számít az európai választás, mivel ez eredmény véleményt mond a 2023 márciusában megkezdett főtitkári munkájáról.

Harmadik a Giuseppe Conte irányította Öt Csillag Mozgalom (M5S) 15,4 százalékkal. A felmérést kísérő elemzés rámutat, hogy az M5S szavazóinak jelentős többsége az ország déli részén él, és kevéssé elkötelezett Európa iránt.

Szoros a verseny a másik két kormánypárt között: az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszországot (FI) 9,2 százalékra mérik, a Matteo Salvini vezette Ligát 8,6 százalékra.

A négy százalékos küszöböt az előrejelzések szerint a Zöldek és Olasz Baloldal Szövetsége (AVS), valamint az Európai Egyesült Államok nevű formáció lépheti át, melyet az Emma Bonino és Matteo Renzi alkotta politikai páros vezet.

A 2019-es EP választások részvételi aránya 54,5 százalék volt. Az Ipsos adatai szerint most a szavazásra jogosult olaszok 52 százaléka járulhat az urnákhoz.

A Demopolis kutatóintézet szintén csütörtök este közölt legutolsó adatai 27,2 százalékra mérték az Olasz Testvéreket, 20,7 százalékra a Demokrata Pártot. Tizenöt százalékon állna az Öt Csillag Mozgalom, a Liga 8,6 százalékot mutat, a Hajrá Olaszország pedig 8,5 százalékot.

Elolvasom a cikket