Megkezdődtek a szakmai vizsgák a szakképzésben

MH/ MTI
2024. május 16. csütörtök. 8:51

A közlemény szerint rendben zajlanak az érettségi vizsgák a technikumokban, ahol ugyanazokból a közismereti tantárgyakból (matematika, magyar, történelem), ugyanazon a szinten adnak számot a diákok a középfokon megszerzett ismereteikről, mint a gimnáziumokban.

A szakképzésben az érettségivel párhuzamosan elkezdődtek a szakmai vizsgák is – tették hozzá, azzal együtt, hogy a szakképző intézményekben idén mintegy 40 ezer diák vizsgázik szakmai ismeretekből május 14. és 31. között.

A legnépszerűbb szakma az idei vizsgán a villanyszerelés, amelyből 2964-en tesznek vizsgát, míg a kereskedelmi értékesítő szakmából 2367-en adnak számot tudásukról – jelezték.

A harmadik helyen a szakács szakma áll a vizsgázók körében 2125 vizsgázóval, emellett változatlanul magas a cukrász, a hegesztő vagy a pénzügyi-számviteli ügyintézői szakmából vizsgázók száma – fűzték hozzá.

Közölték azt is, hogy a tavalyi tanévtől már elektronikusan, interaktív formában zajlanak a szakmai elméleti vizsgák minden tantárgy esetében.

Az interaktív vizsga számítógépen végezhető, tesztjellegű feladatsorokat jelent, így a vizsgák papírmentessé, a kiértékelések gyorsabbá váltak.

„Az új szakképzési rendszerben folyamatosan nő a szakképzésbe jelentkezők száma, és emelkednek az oktatói bérek. 2024-ben is a legtöbben a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően. Az a tény, hogy manapság tízből hat fiatal választja a szakképzést, annak is köszönhető, hogy a 2020-ban megújult szakképzési rendszer jobban felkészít a munkaerőpiaci igényekre, ösztöndíjakkal támogatja a fiatalokat. A szakképzés mára a felsőoktatás előszobája lett. Míg két éve 13 ezer tanuló jelentkezett a szakképzésből felsőoktatásba, tavaly ez a szám 74 százalékkal növekedett, azaz mintegy 23 ezer tanuló szeretne továbbtanulni felsőoktatási intézményben” – emlékeztetett Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár a KIM közleményében.

Elolvasom a cikket