A szlovén kormány mindenáron megnyitja a menekültügyi központokat

MH/ MTI
2024. május 16. csütörtök. 18:02

A közigazgatási bíróság megállapította, hogy a megtámadott kormányhatározat „nem döntött jogról, kötelezettségről vagy jogi előnyről, és így nem befolyásolta a kérelmezők jogi helyzetét, ezért közigazgatási jogvitában nem támadható meg”.

A határozat csupán a kormány azon szándékát fejezi ki, hogy menekültügyi központokat hozzanak létre, és mivel semmilyen hatással nem bír, nem lehet alkotmányjogi hatása sem, és nem képezhet közjogi vitát az állam és az önkormányzatok között – fejtette ki a bíróság.

Az önkormányzatok fellebbezhetnek ez ügyben.

A szlovén kormány még januárban döntött arról, hogy a megnövekedett migrációs nyomás miatt Horvátországgal közös határán, az Obrezje–Bregana-határátkelőhely közelében regisztrációs központot létesít, hogy tehermentesítse a helyi rendőrkapitányságokat az adminisztrációs feladatok alól. Februárban pedig arról fogadott el határozatot, hogy az említett regisztrációs központ közelében, valamint a mintegy 130 kilométerrel északabbra fekvő Sredisce ob Dravi városban is menekültközpontot létesít legfeljebb három év időtartamra.

A bejelentés a helyi közösségek heves ellenállásába ütközött, többször tiltakoztak és bírósághoz fordultak a döntés felfüggesztését követelve.

Elolvasom a cikket