MH/MTI
2024. május 15. szerda. 19:18
A tűz oltásában a pulai és a medulini tűzoltók vettek részt, és a lángokat sikerült megfékezni.
A hatóságok közlése szerint a helyszínre érkező tűzoltók először elkülönítették azokat a hajókat, amelyeket még nem értek el a lángok, az égő hajókat pedig elkötötték, és úgy oltották el rajtuk a tüzet. Közülük több teljesen kiégett.
Samir Grahovic tűzoltóparancsnok a tűz keletkezéséről elmondta: vélhetően elektromos hiba okozta valamelyik hajón.
„Nehéz eloltani a tüzet, amikor ég a műanyag, csak olyan hajókkal lehet , amelyek a tengerről érkeznek” – hangsúlyozta.
A portál által közölt képeken jól látszik, hogy egyes hajókban – köztük luxusjachtokban – mekkora kár keletkezett, volt, amelyik el is süllyedt közülük. Szemtanúk elmondása szerint néhány vízi járművön emberek is tartózkodtak, ők a tengerbe ugrottak, hogy megmeneküljenek.
A kikötőparancsnokság megerősítette, hogy a tűz okozott környezeti károkat, ezért dupla gátat építenek, hogy lokalizálják a szennyeződést, valamint hívtak egy„ ökohajót” is a terület rendbetételére céljából.
Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont, és kedvenc hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is lehettek.