Lázár János: Aki a béke pártján áll, szavazzon a Fidesz–KDNP-re!

MH/MTI
2024. május 14. kedd. 22:44
Frissítve: 2024. május 14. 22:59

„Arra kérjük a választópolgárokat, hogy foglaljanak újra állást háború és béke kérdésében, ahogy tették ezt 2022 tavaszán” – fogalmazott Lázár János.
Az európai uniós fórumokon uniós vezetőkkel folytatott vitákhoz „Orbán Viktornak szüksége van arra, hogy önök megerősítsék, hogy önöknek is a béke az első és a béke a legfontosabb” – mondta.

Lázár János kifejtette: Magyarországon ma kétfajta párt és kétfajta politikus van. Az egyik számára az ország függetlensége, a magyar érdek a legfontosabb, Magyarország az első. A másik, aki képes elfogadni pénzt akár az „amcsiktól” vagy bárkitől, és képes az ország érdekeit feláldozni a saját politikai céljaiért. Az egyik hazában gondolkodik, a másik hajlandó feladni a haza szempontjait más, elsősorban hatalmi ambíciókért.

Az önkormányzati választással kapcsolatban azt mondta: a helyi politikában szintén kétfajta ember létezik, és így van ez Hévízen is. Az egyik csak polgármester akar lenni, míg a másik valóban tenni akar a településért, a közösségért – fogalmazott.

Lázár János arra kérte hallgatóságát, hogy június 9-én Vértesaljai Lászlóra, a Fidesz–KDNP hévízi polgármesterjelöltjére szavazzon, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, a társadalmi felzárkóztatás érdekében végzett, valamint a területfejlesztési civil munkájában is bizonyította, hogy tenni akar.

A miniszter az érdeklődők kérdéseire válaszolva támogatást ígért egyebek mellett a nyolcvanszázalékos készültségű helyi kézilabdacsarnok befejezéséhez, valamint a turizmus fellendítéséhez.

A turizmussal kapcsolatban megjegyezte: közismert, hogy Hévíz a jobb módú és gazdagabb településekhez tartozik, amiért a hévízi emberek keményen megdolgoztak.
„Ezt a munkát, ezt az eredményt, ezt a küzdelmet, hogy összeraktak egy várost kockáról kockára, nagyrészt állami támogatások nélkül, saját bevételekből, nem szabad veszni hagyni. Nem szabad hagyni, hogy a turizmus területén megváltozott divatok miatt Hévíz lefele induljon el” – fogalmazott.

Elolvasom a cikket