Az uniós országok vidéki területein élő ifjakat is be kell vonni a párbeszédbe

MH/MTI
2024. május 13. hétfő. 22:54

Hornung Ágnes az EU-tagállamok oktatásért, ifjúságpolitikáért, kultúráért és sportért felelős minisztereinek tanácskozására érkezett a belga fővárosba.

Nyilatkozatában kiemelte, hogy a jelenlegi uniós elnökségi trió – Spanyolország, Belgium és Magyarország – megegyezett abban, hogy a júliusban kezdődő magyar elnökség fogja végrehajtani az európai ifjúsági párbeszédet, és fog ezen a területen előrelépni.

Az államtitkár bejelentette, hogy a magyar uniós elnökség idején Budapesten szervezik meg az Európai Ifjúsági Konferenciát, az Európai Bizottság ifjúsági főigazgatóságának ülésével egybekötve, szeptember 7. és 11. között. Az esemény lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy érdemi párbeszédet folytassanak Magyarország és a többi uniós tagállam döntéshozóival.

Hornung Ágnes elmondta: a hétfői tanácsülésen magyar részről fontos hangsúlyt kapott az, hogy a fiatalok hangjának is érvényesülnie kell. Az államtitkár magyar jó gyakorlatként bemutatta az ifjúsági parlament működését, amely az ifjúságügyi tanáccsal együttműködve tárgyalja meg az ifjúságpolitika legfontosabb témáit.

„Egyebek mellett ezekből a kezdeményezésekből született az a támogatás, hogy a 25 év alatti fiataloknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Ez ott merült fel ötletként, és később a gyakorlatban is megvalósult Magyarországon” – hívta fel a figyelmet Hornung Ágnes.

Elolvasom a cikket