Hankó Balázs: 21. századi szakképzést építünk

MH/ MTI
2024. május 8. szerda. 14:29

Hankó Balázs a helyi szakképzési centrum több mint 7,5 milliárd forint összértékű fejlesztési projektjének nyitórendezvényén elmondta, ennek érdekében kezdődött el az az átfogó program, amely 31 szakképzési centrum 34 helyszínén 96 milliárd forint segítségével újítja meg a teljes magyar szakképzési rendszert.

„A magyar fiatalok sikerre teremtettek, nekünk az a feladatunk, hogy ehhez a sikerhez hozzásegítsük őket” – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, a mátészalkai projektben a program teljes költségvetésének mintegy nyolc százalékát használhatják fel egyebek között egy új kollégium megépítésére, épületbővítésre, tantermek létrehozására és a képzéseket segítő eszközök beszerzésére.

Rámutatott, a beruházás a szatmári kisvárost és térségét próbálja úgy megújítani, hogy az a gazdaság és az itt élők érdekeit egyaránt szolgálja.

Hankó Balázs szavai szerint büszkének kell lennünk a szakképzésre, amely a szakmák Európa-bajnokságán ezüstérmes helyezést ért el, ez pedig jól mutatja az ágazat erősségét. A fejlesztésekkel arra törekszünk, hogy ezüstérmesből aranyérmes legyen a magyar szakképzés, utána pedig a világbajnokságon is elhozzuk az első helyet – mondta.

Az államtitkár elmondása szerint a magyar szakképzés egyszerre lett attraktív és új, amit jól mutat az adat, miszerint tíz fiatalból hat a szakképző intézményeket választja a továbbtanuláskor.

Ezt az eredményt úgy érte el a szakképzés, hogy egyrészt duális jellege miatt együttműködik a gazdasággal és figyeli annak igényeit, előrelépést biztosít a hátrányos helyzetű fiataloknak például a dobbantó- és a műhelyiskola-program segítségével, valamint együttműködik a felsőoktatással, amely a szakmával és érettségivel rendelkező fiatalokat várja – összegzett Hankó Balázs.

„Ez a magyar recept, ez az, ami attraktívvá teszi a magyar szakképzést” – hangoztatta az államtitkár.

Az eseményen Rostás János, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, a várhatóan 2025 végén befejeződő, az Európai Unió Helyreállítási és ellenállóképességi tervéből (RRF) finanszírozott fejlesztés a centrum nagykállói és mátészalkai intézményeiben indul el. Előbbiben egy új kollégiumépületet és több tantermet alakítanak ki a diákok számára, utóbbi telephelyen pedig szintén épületbővítés és műhelyszárny-bővítés valósul meg.

Simon Miklós, a nyírbátori választókerület fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a projekt nagykállói része mintegy 3,9 milliárd forintból valósul meg. Kovács Sándor, a mátészalkai központú választókerület fideszes képviselője a rendezvényen azt hangsúlyozta, a kormány feladata, hogy ezekkel a fejlesztésekkel bebizonyítsa: van helye a magyar gazdaságban a fiatal, szakmákat tanult és képzett embereknek.

Elolvasom a cikket