Szijjártó Péter: Itt lenne az ideje, hogy közép-európai tagállam adja a NATO-főtitkárt

MH/MTI
2024. április 3. szerda. 18:22

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magyarország mindig is támogatta az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának megerősítését, és remélhetőleg ez az irány a következő főtitkár személyében is megmutatkozik majd.

„A helyzet ugyanis az, hogy a NATO történetében még soha nem fordult elő az, hogy valamelyik közép- vagy kelet-európai országból került volna ki főtitkár. Holott már húsz, illetve huszonöt éve a közép- és kelet-európai országok nagy része tagja a NATO-nak” – mutatott rá.

„És ezért én azt gondolom, hogy itt lenne az ideje annak, hogy ezt a gondolatot hangsúlyosan vessük fel” – tette hozzá.

„Ha egyetértünk abban itt a NATO-ban, márpedig egyetértünk, hogy a fő kihívás jelenleg keleti irányból érkezik, akkor azt gondolom, helytálló gondolat, hogy végre egyszer a főtitkár is a NATO keleti feléből kerüljön ki” – szögezte le.

Szijjártó Péter tudatta, hogy a tagállamok egy jelentős része jól láthatóan Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök megválasztását támogatja a tisztségre.

„De Magyarország ezt nem fogja tudni megtenni, mivel a NATO védelmi szövetség, ahol a legmagasabb szintű bizalomra van szükség a vezetők irányában” – hangsúlyozta.

„Mi, magyar részről nem tudjuk a bizalmunkat, nemcsak a legfelső, hanem semmilyen szinten sem egy olyan emberbe helyezni, aki korábban Magyarország térdre kényszerítéséről beszélt. Azt hiszem, hogy ez érthető mindenki számára” – húzta alá.

A miniszter végezetül kifejtette, hogy van még néhány tagállam, amely hezitál, és Klaus Iohannis román elnök jelöltsége ebből a szempontból új helyzetet teremtett.

„Örülünk annak, hogy van közép-európai jelölt, s még egyszer elmondom, azt gondoljuk, hogy itt lenne az ideje annak, hogy komolyan megvitassuk azt a kérdést, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy a NATO-nak még soha nem volt a közép-, illetve kelet-európai térségből kikerülő főtitkára” – összegzett.

Elolvasom a cikket