Jelentősen csökkent az amerikaiak kiállása Izrael mögött

MH/MTI
2024. március 31. vasárnap. 7:07

Az amerikaiak kevéssel több mint harmada támogatja Izrael katonai fellépését a Gázai övezetben, ami jelentős csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor még ötven százalékuk állt Izrael mögött – derül ki a Gallup közvélemény-kutató március első felében készített felméréséből.

A friss adatok szerint azok aránya, akik egyetértenek a Hamász elleni offenzívával, öt hónap alatt 50 százalékról 36-ra csökkent. Azok száma, akik elutasítják a hadműveletet, 45 százalékról 55-re bővült, miközben csaknem 10 százaléknak nincs véleménye – áll az elemzésben.

Az Izrael mögötti kiállást tekintve márciusra még meghatározóbbá vált a politikai hovatartozás. A republikánus szavazóknak 64 százaléka ért egyet az izraeli katonai akcióval, ami enyhe csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor 70 százalék támogatta a fellépést.

A demokrata szavazóknak csupán 18 százaléka fogadja el a katonai műveletet, ami pontosan fele a novemberi aránynak.

A párthoz nem tartozó függetlenek 29 százaléka sorolható az izraeli fellépéssel egyetértők táborába, miközben öt hónappal ezelőtt még csaknem felük (47 százalék) ide tartozott.

A részletes adatokból kiderül, hogy az amerikai polgárok változatlan arányban, 72 százalékban követik folyamatosan az izraeli és gázai fejleményeket – olvasható a Gallup közvélemény-kutató felmérésének összegfoglalójából.

Elolvasom a cikket