Egy szék alapvetően két célt lát el: a funkcióját tekintve, hogy le lehessen ülni rá; másrészt, hogy valamilyen esztétikai élményt nyújtson, kontextust adjon arról térről, ahol megtalálható.
Amint azt Ian Frazier a The New Yorker hasábjain leírt megfigyelésében megfogalmazta, a műanyag fehér szék olyan széleskörben elterjedt, hogy egy fotó alapján lehetetlen belőni, hogy a szék egy thaiföldi büfében vagy a világ másik felén mondjuk egy magyarországi lángososnál található.
A szék tulajdonképpen a globalizáció tökéletes megtestesülése.
Egy blogger, Ethan Zuckermann még tovább ment: szerinte a monoblokk szék gyakorlatilag egyike a kontextus nélküli nélküli tárgyaknak, amiről semmire sem asszociálunk.
Ha mondjuk a tengerparton meglátunk egy monoblokk széket, arról nehéz eldönteni, hogy valaki odarakta vagy a víz mosta partra a világ másik feléről.
A formatervezés csúcsa?
Az első monoblokk széket (vagyis egy egészben kifröccsentett) Douglas D.C. Simpson tervezte meg 1946-ban. Ekkor még nem volt fejlett a műanyagipar, így a szék előállítása nem érte meg, mondhatni, Simpson kicsit megelőzte a korát.
Egészen a 60-as évekig parkolópályára került, amikor is megjelentek a műanyag olvasztásával formázott székek. A mai monoblokk székek ősatyjának Verner Panton 1960-as designer széke tekinthető. Ennek célközönsége inkább a módosabb yuppie-k voltak, ám technológiai értelemben mégis ez tekinthető a fehér műanyagszékek előfutárának.
Cikkünk alanyához 1983-ban érkezünk el, amikor a francia Grosfillex vállalat létrehozta AZT a bizonyos monoblokk kertiszéket. A szék kifejezetten olcsó, az előállítása pedig gyakorlatilag úgy néz ki, hogy a megolvasztott műanyagot egy gép a megadadott formába hajlítja, ezzel a szék egyetlen elemből áll.
