Egy hajdúsági fenyőfa lesz idén az ország karácsonyfája

MH/MTI
2023. november 8. szerda. 22:27

Azt írták, a fenyőfát 1983-ban ültette tulajdonosa, a fa ez alatt a negyven év alatt több mint 24 méter magasra nőtt, törzsátmérője 80 centiméter, a súlya pedig több mint öt tonna.

A közlemény szerint az ország karácsonyfájára, amelyet hagyományosan minden évben a Parlament előtt állítanak fel, már az év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához.

A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfa helyszíni vizsgálata után döntöttek arról, melyiket állítják fel a Kossuth Lajos téren – ismertették.

A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és az arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a szakembereknek olyan technikai szempontokat is figyelembe kellett venniük, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye, valamint az utaztatás viszontagságainak – kivágás, emelés, rögzítés – elviselése.

Mindezen tényezők együttes mérlegelésével esett idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára – tették hozzá.

A fa kivágásának, szállításának és feldíszítésének időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást – olvasható a parlamenti sajtóiroda közleményében.

Elolvasom a cikket