A rák egyik jele lehet a megromlott hallás

A középfülnél lesz a probléma.

Halláscsökkenés akkor fordulhat elő, ha a daganat a középfülben jelenik meg. Azoknál az embereknél, akiknek a kórtörténetében hosszú ideig ismétlődő fülfertőzés szerepel, nagyobb a kockázata a középfüldaganat kialakulásának. Az orvosok még nem tudják, hogy ennek mi lehet a pontos oka.

Két másik fontos tünet.

A halláskárosodáson kívül két másik fontos tünet is jelzi, ha a középfülben valami nincs rendben. Az egyik a fülfájdalom, a másik pedig az, hogy az érintett egyén nem tudja mozgatni az arcát azon az oldalon, ahol a fájós füle van. Természetesen a hallás elvesztésének több más oka lehet, de mindenképpen orvoshoz kell fordulni, különösen akkor, ha az érintett személy korábban sokat küzdött ismétlődő fertőzésekkel.

A halláskárosodás jelei

A beszéd és az egyéb hangok tompának tűnnek.

Nem hallja jól a magas hangokat.

Nehezen érti a beszélgetéseket, ha zajos helyen, például étteremben tartózkodik.

Probléma telefonálás közben, nem érti azt, amit a másik ember mond.

Fülzúgás.

A televízió és a rádió maximum hangerőn hallható csak.

Sokszor kér meg másokat, hogy ismételjék el, amit mondtak.

Túlérzékenység bizonyos hangokra (bizonyos hangok nagyon zavaróak vagy fájdalmat okoznak)

Elolvasom a cikket