Több mint egymillió magyar horgász számíthat a kormányra

MH/MTI
2025. március 16. vasárnap. 10:16

Nyitrai Zsolt kiemelte: a kormány támogatja a horgászokat, ezért is alkotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) együttműködve a nemzeti horgászturisztikai stratégiát, amely konkrét intézkedésekkel és forrásokkal segíti a szolgáltatások bővítését.

Közös eredménynek nevezte, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, bevezették a Magyar Horgászkártyát és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője.

Szűcs Lajos, a szervezet elnöke a videóban arról beszélt: a tavalyi volt a horgászok egyik legsikeresebb éve. Számuk meghaladta az egymilliót, és a nemzeti horgászturisztikai stratégia 2030-ig mintegy 24 milliárd forintot irányzott elő az ágazat támogatására – tette hozzá. Közölte, ezzel együtt sportszervezetként a MOHOSZ a világ élvonalába került, hiszen az édesvízi szakágban továbbra is Magyarország vezeti a világranglistát.

A horgászok tehát jól teljesítettek – állapította meg, köszönetet mondva a kormány támogatásáért.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.