
MH/MTI
2025. március 13. csütörtök. 19:47
Frissítve: 2025. március 13. 19:49
Az ügy előzménye, hogy a 2014-es kijevi hatalomátvételt követően Odesszában oroszbarát Majdan-ellenes aktivisták, azaz a kijevi hatalomváltó tüntetéseket ellenzők sátortábort alakítottak ki. Kijev-párti ukrán radikálisok ezt május 2-án délután felszámolták, majd felgyújtották a Szakszervezetek Házát, ahol ellenfeleik menedéket kerestek. Ukrán források szerint az váltotta ki a zavargást, hogy két Kijev-párti tüntetőt ismeretlenek lelőttek. Az odesszai zavargásnak csaknem 300 sérültje és összesen 48 halálos áldozata volt: hattal lőfegyver végzett, 32-en füstmérgezésben haltak meg, 10-en pedig szörnyethaltak, amikor kiugrottak az égő épületből.
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság a csütörtökön közzétett ítéletében emlékeztetett, hogy a vonatkozó keresetet 28 érintett nyújtotta be, akik közül huszonöten vagy az összecsapásokban, vagy a Szakszervezetek Házában keletkezett tűz következtében veszítették el közeli hozzátartozóikat. A kérelmezők közül hárman maguk is sérüléseket szenvedtek, de a tüzet túlélték – írták.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy az illetékes hatóságok több esetben is megsértették a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, mivel nem tettek meg minden tőlük ésszerűen elvárható intézkedést a 2014. május 2-i odesszai összecsapás megelőzésére, és az erőszak kitörése után annak megállítására. Nem tettek meg továbbá mindent az épülettűzben rekedt emberek időben történő mentése, valamint az események hatékony kivizsgálása érdekében sem.
A bíróság megállapította továbbá, hogy az egyik kérelmező esetében megsértették a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot azzal, hogy édesapja holttestét jelentős késedelemmel adták át temetés céljából.