
Az idei nőnapi, március 7–9-i hétvégén csaknem 256 ezer, vagyis nyolc százalékkal több vendégéjszakát foglaltak le a hazai szálláshelyeken a tavalyi nőnapi hétvégéhez képest. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) 2024-es egész éves adatai szerint bár országosan a férfi vendégek száma tavaly enyhén felülmúlta a női turistákét, egyes térségekben csaknem ugyanannyi női vendéget üdvözölhettek a hazai szálláshelyek. A Sopron-Fertő, a Mátra-Bükk és a Balaton térségében például 49 százalékot tett ki a női utazók aránya, míg bizonyos településeken – Mátraverebély (57), Zánka (56), Berekfürdő (55), Cserszegtomaj (54) és Zebegény (53 százalék) – a hölgyek voltak többségben.
A belföldi női turisták legnagyobb számban Budapestről, valamint Pest, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyéből indultak útnak. Többségük a Balaton, a Mátra-Bükk térség és Budapest környéke felé vette az irányt, a legnépszerűbb települések dobogóján pedig Siófok, Balatonfüred és Hajdúszoboszló kapott helyet.
A külföldi női utazók közül a legtöbben Németországból, Romániából és az Egyesült Királyságból érkeztek, ők a hazai turistákhoz hasonlóan a Balaton turisztikai térséget részesítették előnyben, ezt követte Bük-Sárvár és Győr-Pannonhalma. A településeket illetően közülük a legtöbben Hévízt, Hajdúszoboszlót és Siófokot választották kikapcsolódásuk helyszínéül. A külföldi hölgyekhez kapcsolódó vendégéjszakák aránya pedig Hollókőn (62), Zánkán (61), Szarvason (60) és Sátoraljaújhelyen (57 százalék) volt kiemelkedő.
A női utazók számára a legfőbb motivációk közé tartozott a kikapcsolódás, a pihenés és a szórakozás, a rokonok, barátok meglátogatása, valamint az egészségmegőrzés. Az NTAK-adatokból az is látszik, hogy a hölgy utazók 18 százaléka akár egyedül is útra kelt, ugyanakkor párban szívesebben utaztak: a női foglalások 48 százaléka két főre szólt.
Tavaly a legifjabb hölgy turista alig pár hónapos, a legidősebb pedig százéves volt. A női utazók körében a 45–54 évesek (19 százalék), a 35–44 évesek (18 százalék), illetve a 25–34 év közöttiek (17 százalék) korosztályos részesedése volt a legnagyobb.