Pompa, csillogás, szép ruhák, kényeztetés. A filmekben sokszor azt látjuk, hogy milyen különleges helyen élhettek a birodalom legszebb női.
A hárem alapvetően egy olyan hely volt, ahol a nőket tartották, hogy megakadályozzák, hogy kapcsolatba kerüljenek a nagyvilággal. Az elképzelés a legkülönbözőbb időkben és kultúrákban létezett, az ókori perzsáktól a bizánciakig. A háremhez a közvélemény képzeletében azonban leginkább az oszmán szultán kapcsolódik, aki gyakran több száz feleséget és ágyast tartott elzárva a palota falai között.
A nők státuszszimbólumok is voltak. Az az elképzelés, hogy egy nőnek nem szabad nyilvánosan mutatkoznia, általános volt ezekben a társadalmakban, de a legtöbb nőnek dolgoznia kellett, ami megkövetelte, hogy elhagyja a házat. Az uralkodók számára a hárem két célt szolgált. Megakadályozta, hogy a nők „szemérmetlenül” viselkedjenek, ami kihatott volna a férj hírnevére, és bizonyította, hogy a férfi olyan gazdag, hogy megengedhette magának, hogy a feleségét a házban tartsa.
A háremtartás gyakorlatát a később az Oszmán Birodalmat alapító törökökkel az arab kalifák ismertették meg. Az iszlám nagy hangsúlyt fektet a szexuális tisztaságra és a szerénységre, ami azt jelentette, hogy a feleségek és rokonok a társadalom többi részétől elkülönítve tartásának gyakorlata az oszmánok számára vallási indíttatású volt. Az oszmánok alatt a hárem a nők elszigeteltségének helyéből szinte királyi háztartássá fejlődött. A feleségek és ágyasok mellett a szultánok gyakran 12 éves korukig a háremben nevelték a fiúgyermekeiket.
A szultán háreme számos funkciót szolgált, és az ott élő nők gyakran saját jogon is jelentős hatalmat gyakoroltak.
A szultáni háremben valójában kétféle nőtípus volt: a szultán feleségei és rokonai, valamint a rabszolgák. A háremben szerzett napi tapasztalatok nagyban függtek attól, hogy az ember melyik csoportba tartozott. Messze a legnagyobb csoportot a rabszolgák alkották. Miközben a szultánnak voltak feleségei, akiket a szokásos szövetségkötési és dinasztiájának a folytatásának céljából vett feleségül, de jelentős számú rabszolgasorban élő ágyasa is volt.
A háremben rabszolgasorban lévő rabszolganőket „dzsarijáknak” nevezték, és jellemzően fiatal korukban kerültek a hárembe. Amint egy dzsarija belépett a hárembe, általában új nevet választott magának, megszakítva ezzel a korábbi életükhöz fűződő kapcsolatukat. Életük első évei többnyire az oktatásra összpontosítottak. A lányok napi leckéket kaptak a tánctól az alapvető matematikai ismeretekig mindenből. Valójában a háremben a lányoknak nyújtott oktatás sokkal jobb volt, mint amit az Oszmán Birodalomban a legtöbb nő kapott.
De mindenekelőtt azt várták el a lányoktól, hogy megtanulják az illemet és az udvari hagyományokat. Aszerint ítélték meg őket, hogy mennyire jól neveltek, és a gyakran engedetlen lányokat általában kitiltották a háremből, és egy közemberhez adták férjhez. Másrészt azokat a lányokat, akik kitűntek a tanulmányaikban, a palotába vitték szolgálni. Néhányukat olyan alapvető feladatok elvégzésére osztották be, mint a főzésben való segédkezés vagy a ruhamosás. A legügyesebb és legtehetségesebb lányok azonban jelentős pozíciót kaptak, például segítettek a háztartás könyvelésében vagy a palota mindennapi működésének irányításában.
A legszebb és legjobban nevelt lányokat gyakran vitték a szultán elé. Gyakori tévhit, hogy a háremben minden lány lefeküdt a szultánnal. Az igazság az, hogy a legtöbb lány még csak nem is beszélt az uralkodóval. A szultán azonban időnként kiválasztott nőket a háremből, hogy megosszák vele az ágyát. És ha már így tettek, hivatalosan is a szultán háztartásának részévé váltak, és a szultán feleségei és rokonai közé költöztek. Ha fiúgyermekkel ajándékozta meg valaki a szultánt, az automatikusan előrébb került a hárem hierarchiai rendszerében azok elé, akik csak lánygyermeket tudtak a világra hozni.
A Valide szultán, az uralkodó szultán anyja volt a hárem vezetője, és a szó szoros értelmében élet-halál ura volt a nők felett.
A Valide szultán irányította a háremet őrző eunuchokat, a kasztrált rabszolgákat, akiket az oszmánok többek között azért részesítettek előnyben, mert kevés esélyük volt arra, hogy romantikus kapcsolatot alakítsanak ki a háremben lévő nőkkel.
A szultán volt a végső hatalom minden kérdésben, így bárki, aki jelentős befolyással rendelkezett felette, nagy hatalomra tehetett szert. A fiatal vagy gyenge akaratú szultánokat gyakran hatékonyan irányították a kegyelt ágyasok vagy a valide szultán. A szultán pedig gyakran adott nőket a háreméből olyan nemeseknek, akiknek a kegyeibe akart férkőzni, ami azt jelentette, hogy a hárem asszonyai az egész birodalomban befolyási hálózatokat alkottak. De ez a befolyás veszélyes is lehetett.
Bár általában véve a háremben élő nők biztonságban voltak az erőszaktól, mindig fennállt az esélye annak, hogy a szultán vagy az anyja kivégezteti azokat, akik nem tetszettek nekik. Általában ez azért történt, mert részt vettek egy politikai hatalmi harcban és vesztésre álltak. De ez nem volt mindig így. Az Őrült Ibrahim szultán hírhedt módon paranoiás rohamában több száz ágyasát a Boszporusz-szorosba fojtatta. És nem csak a nők voltak veszélyben. A szultán fiait a háremben nevelték fel, és amikor meghalt, utódja gyakran megfojtatta fiatalabb testvéreit, hogy megszüntesse az uralmát fenyegető veszélyeket.
A háremben lévő hölgyeket teljesen elzárták és elrejtették a világ elől, szigorúan őrizték, és csak ritkán hagyhatták el az udvar határait. A legkiválóbb oktatást kapták, környezetük pedig gyönyörű, sokak szerint irigylésre méltó volt: zöld és kék csempézett szobák rengeteg arannyal és a legdrágább bútorokkal díszítve. Világuk meglehetősen éteri volt, a külvilág pedig távoli fogalommá vált számukra az évek alatt.
A hárem környezetét minden pompa belengte, ami az ember képzeletében felmerülhet: központja egy hatalmas pavilon volt egy óriási udvarral, ahol a nők medencében fürödhettek, bejárhatták a kert minden részér. Boldog, békés és csendes életet éltek, ahol a szemlélődés, pihenés, az olvasás és az imádkozás mindennapos volt a rengeteg tanulás mellett. Több mint 400 helyiségből állt intézményük a palota falain belül. Hiába a pompa, a csillogás a bezártság miatt ezeknek a nőknek sosem volt igazán szép életük.
