Kiállították a Szent Korona másolatát Észak-Csehországban

MH/MTI
2025. március 13. csütörtök. 20:32
Frissítve: 2025. március 13. 20:42

A Szent Korona másolatát Jirí Urban helyi ékszerész készítette Zuzana Masková zománcművész és Jan Kroupa köszörűsmester segítségével.

A magyar történelmi ereklye másolata ezüstből készült, arannyal van bevonva, zománcképek és üvegkövek díszítik. A legnagyobb munkát a 19 zománckép elkészítése jelentette. „A nagyszerű bizánci származású, figuratív motívumok nagyon törékenyek, finomak, és a mai kézművesektől rendkívül igényes munkát követelnek. A királyi korona másolatának elkészítésekor ezek a zománcozott képek jelentették valószínűleg a legnagyobb kihívást számomra” – mondta az ékszerész újságíróknak.

„Szent István koronája a magyarok számára olyan jelentőséggel bír, mint a csehek számára Szent Vencel koronája. Nem véletlen, hogy ma is a magyar állami jelképek közé tartozik” – magyarázta a CTK hírügynökségnek Miroslav Cogan, a turnovi múzeum kurátora.

A Szent Korona az egykoron uralkodó Luxemburg-dinasztián keresztül a cseh történelemhez is kapcsolódik: 1387-ben ezzel koronázták magyar királlyá Zsigmondot, IV. Károly német császár és cseh király 19 éves fiát, aki fél évszázadig ült a magyar trónon. Jirí Urban a magyar királyi korona mását éppen az uralkodóházról szóló, Varázslatos Luxemburgok című vándorkiállítás számára készítette el. Az ékszerész nevéhez fűződik például IV. Károly császári koronájának és Szent Vencel koronájának a másolata is.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.