Átadták a cirkuszművészeti díjakat

MH/ MTI
2025. március 13. csütörtök. 21:35

A Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel című csütörtöki díszelőadáson a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenységéért ifj. Ádám Henrik vehette át a Porond Ifjú Csillaga-díjat. Az elismerést Eötvös Tibor, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett artistaművész, a Magyar Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke adta át.

A magyar cirkuszművészek által 1993-ban alapított elismeréssel azokat a kiemelkedően tehetséges fiatal artistaművészeket tüntetik ki, akik már nemzetközi szinten is kivételes teljesítményt nyújtottak. A Porond Ifjú Csillaga-díjat évente egy művész vagy egy artistacsoport kaphatja meg.

A díszelőadáson a Tihany Cirkuszművészeti Életműdíjat a magyar és a nemzetközi cirkuszélet meghatározó művésze, Picard Attila vehette át. A közleményben emlékeztettek arra, hogy a múlt század egyik leghíresebb magyar származású cirkuszművésze és cirkuszigazgatója, a Dél-Amerikába kivándorolt „Tihany” (Czeisler Ferenc) tiszteletére alapított életműdíjat 2016 óta adják át olyan kiváló, tapasztalt artistaművészeknek, akik egész életükben a magyar cirkuszművészet hírnevének öregbítésén dolgoztak. Az elismerést Catherine Czeisler, Czeisler Ferenc unokája adta át.

Elolvasom a cikket