A Mikó erdélyi főnemesi családról nyílik kiállítás

MH/MTI
2025. március 13. csütörtök. 14:21

A szervezők MTI-nek küldött közleménye szerint a történelmi tematikájú időszakos kiállítás olyan relikviákat tár a közönség elé, amelyek egyazon család több száz éves történetének lenyomatai, de nem szerepeltek még együtt ugyanazon kiállítótérben.

A közleményben felidézik, hogy a Mikó család már a középkorban közigazgatási, bíráskodási és katonai vezető tisztségeket töltött be Háromszéken, majd az Erdélyi Fejedelemség korában tagjai fontos országos hivatalokat láttak el. Báthory András, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, valamint Apafi Mihály fejedelem bizalmi emberei, testőrei, tanácsurai, főkövetei, tisztségviselői voltak. Szolgálataik és hűségük fejében számos vármegyei és székelyföldi birtokot kaptak.

A Mikó család a 18. században a Habsburg-uralkodókat is hűen szolgálta, ennek köszönhetően grófi rangot kapott és belépett az erdélyi főnemesi arisztokrácia soraiba.

A kiállítás a család évszázadokon át gyakorolt szerepköreit járja végig. „Találkozhatunk a hivatalviselő és katonáskodó Mikókkal, az oszmán Portára küldött fejedelmi követekkel, az egyházpatrónusokkal, a kastélyépítőkkel, végül pedig a család legkiemelkedőbb tagjával, az intézményteremtő Mikó Imrével, akinek 1876-ban bekövetkezett halálával a sok száz évre visszatekintő, az erdélyi kultúra és közélet egyik legaktívabb alkotó családja halt ki” – áll a közleményben.

A tárlatmegnyitót szombaton 18 órától tartják a Haberstumpf-villában. Köszöntőt mond Miklós Zoltán-István, a házigazda múzeum, Péterváry-Szanyi Brigitta, a veszprémi Lackó Dezső Múzeum és Karda-Markaly Aranka, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum igazgatója. A kiállítás kurátora Szász Hunor, a Haáz Rezső Múzeum történésze.

A több mint tíz közgyűjtemény és egyházi intézmény együttműködése révén létrejött tárlat augusztus 30-ig tekinthető meg a Haáz Rezső Múzeumban. Utána a csíkszeredai Mikó-várban található Csíki Székely Múzeumban lesz látható.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.