Megnyílt a LISTEN, a Zene Háza új időszaki kiállítása

A Magyar Zene Háza 2025. március 11-én megnyílt, augusztus 31-ig látogatható új időszaki kiállításában a világ különböző pontjairól érkező kiváló művészek szerepelnek, többek között Carminho, a Garifuna Collective, Ivan Duran, Mahsa&Marjan Vahdat, Boban és Marko Marković. Magyarországot, Lajkó Félix, Lakatos Miklós, a Parno Graszt, Roby Lakatos és Sebestyén Márta képviselik.

„A Zene Háza harmadik időszaki kiállítása egy újabb mérföldkő az intézmény életében” – mondta Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezetője, majd hozzátette: „a magyar poptörténeti tárlat után a világ nagy díváit hoztuk el a londoni V&A-vel közös utazókiállítás során, most pedig, a LISTEN. még tágabb perspektívából tekint bolygónkra. A zene minden kultúrában közös nyelvként kapcsol össze bennünket, nézzünk a Föld tájaira úgy, mintha először látnánk, hallgassuk hangjait, mintha először hallanánk.”

A kiállítás alapanyagát Garry Bassin amerikai filmrendező és Tomoko Yamaguchi japán színész-producer-író zenés dokumentumfilmjei adják. A páros tíz éven keresztül, több mint harminc országban, több mint száz előadóval forgatott filmeket, melyek egyedi látásmódon keresztül mutatják be a Földet és annak zenei kultúráját. Ritkán látható, intim közelségben hallható tradicionális muzsikálás és zenei hagyományok mutatják meg, hogy az emberek, éljenek bárhol a világon, az életüket meghatározó eseményeket, érzelmeiket a zene segítségével fejezik ki.

Horn Márton a Magyar Zene Háza intézményigazgatója és Severinghaus Artemisz a Magyar Zene Háza zenepedagógiai csoportvezetője a LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című kiállítás megnyitóján a Magyar Zene Házában

Horn Márton a Magyar Zene Háza intézményigazgatója és Severinghaus Artemisz a Magyar Zene Háza zenepedagógiai csoportvezetője a LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című kiállítás megnyitóján a Magyar Zene Házában

Fotó: MH/Török Péter

A tárlat elsőként visszavezeti a látogatót a természethez, amely közös emberi élményként idézi fel, hogy mindannyian e bolygó részei vagyunk. Ezt követően egy különleges akusztikai térben többszólamú énekek csendülnek fel, mintha az égi rend harmóniáját közvetítenék. De a kiállítás – sok más izgalmas táj mellett – elkalauzol a világ peremére is: a jég birodalmába, ahol a Baffin-sziget és Izland zord, mégis magával ragadó tájai mesélnek a természet és az ember egymásra utaltságáról. A LISTEN. mindannyiunk számára ismert helyzeteket, pillanatokat elevenít meg: az együttlétek, a zene és a tánc univerzális élményét hozza el. Egy grúz család ünnepi asztalánál például megélhetjük, hogy ezekhez az életképekhez, ünnepekhez kapcsolódó zenék eszközeikben és hangzásukban mennyire sokféle módon jelennek meg a világ különböző pontjain.

„A kiállításban egy világutazás helyszínei elevenednek meg: az Andok hegységeitől Izlandig barangolhatunk anélkül, hogy elhagynánk az országot. Felfedezhetjük, hogy mennyi hasonlóság, és különbség van a zene mégis egyetemes nyelvében. Ez nem egy tudományos kiállítás, hanem egy izgalmas zenei utazás Földünk sokszínű zenei tradícióiban” – mondta Horn Márton, a Zene Háza intézményigazgatója.

A kiállítás az alkotók személyes történeteit, megéléseit is fontosnak tartja megmutatni, betekintést enged a forgatás körülményeibe is, az alkotók személyes élményein keresztül.

„Szerbiába utaztunk, hogy Boban Marković-csal és zenekarával forgassunk. Amikor megérkeztünk, Boban így szólt: „Ha már itt vagytok, segíthetnétek egy videóklip elkészítésében a fiam új dalához.” Elfogadtuk a váratlan kihívást, és csodával határos módon mindent sikerült 24 órán belül megszervezni. Először leforgattuk a LISTEN. jeleneteit, majd rohantunk a helyszínre, hogy elkészítsük a videóklipet. Valahogy sikerült mindent napnyugtáig befejeznünk. Az ehhez hasonló meglepetések végigkísérték forgatásainkat” – mesélte Garry Bassin, filmrendező.

Objektum doboz

A LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című kiállítást a Zene Háza a film alkotóival közösen tervezte, hosszú hónapok munkájával. A tárlat nemcsak témájában ad új élményt, hanem megvalósításában is. A kiállítás egy kísérlet, hogy miként formálható egy filmsorozat izgalmas kiállítássá.

A Zene Házától megszokott módon a LISTEN. meghatározza az intézmény 2025-ös évét, hiszen a kiállításban megjelenő zenészek koncertjeivel, számos izgalmas előadással, filmvetítéssel és egyéb programmal hangolódunk a világ zenéire. További részletek itt.

A LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című kiállítás megnyitója a Magyar Zene Házában

A LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című kiállítás megnyitója a Magyar Zene Házában

Fotó: MH/Török Péter

Garry Bassin és Tomoko Yamaguchi dokumentumfilmsorozata, a The Listen Project megvalósításában Csoboth Attila operatőr és Rákossy Péter fotós is közreműködött.

A kiállítást a Zene Háza szakmai csapatahozta létre Ligeti Dorottya, Horn Márton és Garry Bassin kurátorok vezetésével, a Báger András vezette BAHCS Architects építészeti tervei alapján, az installációk tervezője pedig Bodóczky Antal volt.

Kapcsolódó programok itt.

További információk itt.

Jegyek kaphatók itt

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.