A szemkilövetés demokrácia, a véleménynyilvánitó szavazás diktatúra?

Különös ember ez a Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, politológus. Amikor a sorosista Charles Gati annak idején polgárháborús hatalomváltás lehetőségét is realitásként taglalta, vagy Gyurcsány éppen a szemkilövetéssel volt elfoglalva, vagy Magyar Péter arrébb lökte Menczer Tamást, mert kérdést merészelt neki föltenni, akkor nem emlékszem, hogy a nagyon okos, némelyek szerint okoskodó Szentpéterinek a diktatúra meg az erőszakoskodók, a diktátorok jutottak volna eszébe. Pedig bizonyára ő is ismeri Szolzsenyicin állítását, miszerint „A korlátolt emberek kezébe adott korlátlan hatalom mindig kegyetlenségre vezet”.

Neki csak akkor jut eszébe ilyesmi, ha Orbán Viktor akar úgy eljárni, ahogy egy normális demokráciában szokás: megkérdezi a választókat. Nemcsak négyévente, amikor szavazni kell, hanem közben is, amikor nagy döntés előtt áll az ország.

Márpedig most nagy döntés előtt áll, mert Magyarország következetesen ki akar maradni az ukrajnai háborúból. Miközben az Unió 27 tagállamából 26 arra voksolt, hogy támogatni kell Ukrajnát a háborúban, annak minden politikai és pénzügyi vonzatával együtt, fütyülve arra, hogy oda olyan sok pénzt kell költeni, amennyi szakadékba taszítaná a magyarok egyre inkább virágzó életszínvonalát, sőt az unió is összeomlana. Ez azonban Szentpéterinek nem számít, ő ebben csak az orbáni „diktatúrát” látja, s ezzel agitálja az olvasóit. Azt gondolva, hogy a magyarok olyan hülyék, hogy nem tudják mivel jár egy háború. S ha ezt a nagyon okos Szentpéteri mondja, akkor megfontolják, átállnak az erőszak, a vérontás, a tömeges halál, az özvegyek, árvák számának szaporítása oldalára.

A Hírklikkben olvasom a friss nyilatkozatát, hogy Orbán a „népi kikérdezéssel” is csak a diktátorok bevett sémáját követi. Olyanokat mond, hogy Orbánék fejében ennek a„népi kikérdezésnek” semmi köze Ukrajna uniós tagságához. Mondja továbbá: „Mint minden népszavazásnak, népmegkérdezésnek, nemzeti konzultációnak nevezett blöffnek, ennek a célja is az, hogy a vezér mögé állítsa a közönséget. Minden diktatúra ezt csinálta és csinálja.”

Itt már veszi a bátorságot Szentpéteri, hogy egyenesen diktatúrának nevezze a magyar demokráciát. Azt a demokráciát, azt a szabadságot, amelyben ő is naponta él, lubickol, szabadon elmondhatja kritikus véleményét, vállalhatja nyíltan ellenzéki magatartását. Azt a demokráciát, amit ő maga ezerrel fúr. Mert neki az nem elég jó, hogy választásokon, népszavazásokon, nemzeti konzultációkon, véleménynyilvánító szavazásokon rajta kívül az emberek is szabadon elmondhatják a véleményüket.

Majd utána elkezd nyíltan hazudozni az ország állapotáról. Miközben Orbán Viktor az áttörés évéről beszél, s arról, hogy idén, illetve jövőre több lépcsőben bevezetik a két- és háromgyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadómentességét, aközben Szentpéteri azt mondja: „Nagyon rosszul áll az ország. Az emberek elégedetlenek, hiszen a gazdaság romokban van, az infláció az egekben, nem megy semmi, az állam nem működik, nincs egyetlen működő alrendszere sem.”

Szerinte az a gazdaság van romokban, amely akkora juttatást ad az embereknek, mint idéztük.

Szentpéteri Ukrajna uniós tagsága mellett lobbizik, pont úgy, mint Magyar Péter. Orbán Viktor leszögezte, „az európaiak pénzt akarnak adni az ukrán hadsereg fönntartására. Ez ma egy 800 ezres hadsereg. Az ukránoknak egy fillérjük nincs arra, hogy ezt finanszírozzák, 800 ezer embert tartani fegyverben. Ráadásul Zelenszkij azt mondta, hogy nem is 800 ezer kell majd a háború után, a béke idejében, hanem egymilliót kért, hogy mi, európaiak finanszírozzunk egy egymilliós ukrán hadsereget. Másodsorban Ukrajna, mint állam nem működik. Tehát ma nemcsak a hadsereget, hanem magát az államot is finanszírozni kellene. És akkor itt van még, az ajtón kopogtat, és egyesek sürgetik is, Ukrajnának az európai uniós tagsága, ami egy következő óriási összeg. Ha ezt mind összeadom, ennyi pénz nincs. Nemhogy Európában nincs, talán még Amerikában se lenne ennyi pénz.”

Kijelentette: „Én vétóztam, mi tagadás, nem vagyunk részei mindannak, amit ők elfogadtak, de csak hetek kérdése, és vissza fognak jönni, és ki fog derülni, hogy ezekre a célokra nincsen pénz.”

Szentpéteri szerint persze ez nem számít, csak álljunk be a többi nemzetellenes uniós kormány mögé.

Nem fogjuk megtenni. Sem Szentpéteri, sem a Brüsszel parancsát végrehajtó Magyar Péter kedvéért. Egyszerűen azért, mert nem ez a magyarok érdeke. Akik tudják, hogy „a korlátolt emberek kezébe adott korlátlan hatalom mindig kegyetlenségre vezet”.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket