Letartóztatásban marad a zsoldoskatona?

MH/MTI
2025. március 11. kedd. 12:02

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a Fővárosi Főügyészség még februárban emelt vádat egy 32 éves magyar állampolgárságú, budapesti férfival szemben tiltott toborzás bűntette és emberölés bűntette előkészülete miatt.

A munkanélküli férfi 2023. április 21-én Ukrajnába utazott, ahol szerződéses katonai szolgálatot vállalt és látott el havi zsoldilletményért, majd pszichés státusza miatt az ukrán hadseregből elbocsátották, így 2023. május 13-án visszatért Magyarországra.

Hazatérése után 2024. május 20-án családtagjai jelenlétében többször megerősítve kijelentette, hogy fivérét lefejezi, ezért vele szemben rendőri intézkedést kezdeményeztek.

A Fővárosi Törvényszék az elkövető letartóztatását ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta, mely végzés ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet elrendeléséért.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokú indítványával a védelem fellebbezésének elutasítását és a letartóztatásról rendelkező végzés helyben hagyását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket