
Ebből eddig több mint 13 ezer személyt vittek a toborzókba a rendőrség szerint.
A rendőrség nem árulja el, hogyan, milyen formában keresik az embereket, ellenőrzik-e az otthonaikat, munkahelyeiket vagy őrködnek a bejáratoknál, csak annyit mondtak, hogy minden eszközt bevetnek.
Mint ismeretes, a Legfelső Tanács elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, amely megtiltaná a bíróságoknak, hogy enyhébb büntetést vagy felfüggesztett büntetést szabjanak ki a mozgósítást elkerülőkre és az illegális határátlépésben segédkezőkre. A törvénytervezet kezdeményezője, Makszim Pavljuk szerint a bíróság több, a büntetést enyhítő és a bűncselekmény súlyát jelentősen csökkentő körülmény fennállása esetén, figyelembe véve az elkövető személyiségét, nem szabhat ki a szankcióban meghatározott legalacsonyabb határnál alacsonyabb alapbüntetést, illetve nem térhet át az alapbüntetés más, enyhébb típusára.