Orbán Viktor: Véleménnyilvánító szavazás jön Ukrajnáról

Nagy Áron
2025. március 7. péntek. 0:05
Frissítve: 2025. március 7. 0:07

Orbán Viktor szerint nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását.

– Ezért van az, hogy elfogadtunk egy dokumentumot, illetve ők 26-an elfogadtak egy dokumentumot, amely a háború folytatásáról szól, arról szól, hogy Ukrajnát meg kell erősíteni azért, hogy még tovább tudjon harcolni, és Magyarország ezt természetesen nem támogatta, mert ez a mi béke melletti álláspontunkat teljesen ellentétben állt. Aztán persze beszéltünk Ukrajna jövőjéről. Az egy rossz hír, hogy a jövőben az Egyesült Államok pénzügyi segítségére nem lehet számítani – jelentette ki.

Mint mondta, óriási számok hangoztak el, hogy mekkora összegeket kell Ukrajnába küldeni a következő időszakban, részben, hogy működjön az ország, részben, hogy működjön a hadsereg.

Abban viszont egyetértettek a részvevők, hogy „rengeteg pénzt kell költeni saját magunkra is, hogy a saját hadseregeinket megerősítsük.”

– Én úgy látom, hogy az a pénz, amit Ukrajnába akarnak küldeni, meg még Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt az akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága nem bír ki, és közte, illetve benne Magyarország gazdasága sem. Tehát szerintem elő kell vennünk komolyan Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését újra. Felelősen emellett most nem lehet dönteni. Nem szeretném, hogyha az emberek feje fölött születne erről döntés, úgyhogy arra jutottam itt a vita végén, hogy kezdeményezni fogunk egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai Uniós tagságáról. Úgy fogjuk lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szoktuk gyorsan és egyszerűen aztán meglátjuk – közölte a kormányfő.

Orbán Viktor egy kérdésre válaszul azt is elmondta, hogy nem Magyarország szigetelődött el, hanem az Európai Unió azzal, ahogy az új amerikai vezetéshez és Kínához áll.

Elolvasom a cikket