
MH/ MTI
2025. március 6. csütörtök. 20:21
A szudáni vezetés szerint az emírségek a nyugat-dárfúri maszalit törzs ellen elkövetett népirtásban bűnrészes, mert pénzbeni, katonai és politikai támogatást is nyújt az RSF-nek.
Az emírségek mindig tagadta, hogy támogatná a szudáni hadsereggel háborúban álló milíciát.
Egy dubaji kormánytisztviselő a Reuters hírügynökségnek elküldött nyilatkozatában bejelentette, hogy országa a kereset azonnali elutasítását fogja követelni a bíróságtól, arra hivatkozva, hogy Kartúm állításainak „nincsen semmilyen jogi vagy ténybeli alapja”.
A háború 2023 áprilisában tört ki az Abdel-Fattah al-Burhán tábornok vezette hadsereg és az egykori helyettese, Mohamed Hamdan Dagalo tábornok vezette milícia között. A harcokban tízezrek haltak meg, és több mint 12 millióan váltak belső menekültté.
Szudán felszólította az ICC-t, hogy sürgősséggel rendeljen el intézkedéseket, amelyek egyebek mellett kártérítésre kötelezik az Egyesült Arab Emírségeket.
Az ICC döntései jogilag kötelező érvényűek.