
MH/ MTI
2025. március 6. csütörtök. 23:15
Meloni úgy fogalmazott: „Értetlenül állok a javaslat előtt. Már az elején hangsúlyoztam: nem tartom különösebben hatékony megoldásnak. Az ukrajnai béke nyilvánvalóan központi kérdés, ezért minden lehetséges erőfeszítést meg kell tennünk a békefolyamat elősegítése érdekében.
Azt is gondolom, hogy bizonyos biztonsági garanciákra szükség van, de ezek a határok az atlanti szövetség keretein belül vannak. Véleményem szerint az, hogy azonosítatlan csapatokat, európai csapatokat, franciákat, briteket küldjünk Ukrajnába, a legbonyolultabb és talán a legkevésbé hatékony megoldás. Ezt már elmondtam és most is megismétlem: kizárt, hogy olasz katonákat küldjünk Ukrajnába. Úgy gondolom, hogy tartósabb megoldásokon is el kell gondolkodnunk, mint amit ma a csapatok küldése jelenthet” – hangsúlyozta az olasz kormányfő, aki szerint sokkal hatékonyabb lenne a NATO 5. cikkelyének – a kollektív védelmi záradéknak, amely kötelezi a tagokat egymás védelmére – Ukrajnára való kiterjesztése.
A Bloomberg szerint ez az első alkalom, hogy Meloni ilyen egyértelműen támogatta az ötletet. Bár az olasz miniszterelnököt potenciális közvetítőnek tekintik Európa és Trump között, a javaslat valószínűleg nem nyeri el az USA támogatását.
Ez más dolog, mint a NATO-ba való belépés, de magában foglalja a NATO-országok által biztosított lefedettség kiterjesztését Ukrajnára is” – mondta Meloni.