
MH/ MTI
2025. március 6. csütörtök. 10:24
„Az életem fiatal korom óta tele volt nehézségekkel, de én boldog vagyok” – mondta el Hakoisi Sicui, amikor lakóhelyén, Nakagavában átvette a dokumentumot.
Hakoisi 14 évesen lépett be tanoncként egy tokiói fodrászatba, és 1936-ban kapta meg fodrászengedélyét. Férjével együtt nyitottak boltot, aki szintén szakmabeli volt. A háborúban azonban az üzletüket lebombázták, férje pedig meghalt, ezért visszatelepült szülővárosába, Nakagavába, ahol otthonában nyitott egy kis fodrászatot, és felnevelte két gyermekét. 2021-ben ő is a tokiói olimpia fáklyavivői között volt.
A szerdai ünnepségen elmondta, hogy bár fájnak a térdei, mivel messze földről is jönnek hozzá, kevesebbet ugyan, de máig dolgozik.
A Guinness rekordok honlapja szerint a legidősebb férfi fodrász címét az 1911-ben született Anthony Mancinelli viselte, aki a hivatalos elismeréskor, 2018 októberében 107 éves volt és még teljes munkaidőben hajat vágott egy New York-i üzletben. A New York Times cikke szerint 2019 szeptemberében hunyt el.