
„Rég tudtam ilyen jó januári edzésblokkot letudni, mint most” – mondta az MTI-nek a 24 esztendős bringás. – „A nulláról felépülve, új csapatként már januárban három hetet edzőtáborozhattunk Spanyolországban az új bringákkal, az új felszereléssel, ez tényleg egyedi és nagyon jó lehetőség.” Mint mondta, jó hangulatban teltek a tréningek, jutott idő kikapcsolódásra is, aminek hatására még „egy lapáttal rá tudtak tenni” az edzésre és össze is kovácsolódtak.
„Természetesen a Tour de Hongrie lesz nemcsak a tavaszunk, hanem az egész évünk fő versenye is” – árulta el Fetter, aki márciusi versenyblokkal kezdi a szezont, Horvátországban lesz több egynapos és egy többnapos viadala, ezt követően pedig a környező országok versenyein készülnek majd a százéves Tour de Hongrie-ra, amelyre május 14. és 18. között kerül sor.
„Emellett valószínűleg még két edzőtáborunk is lesz a versenyt megelőzően, tényleg úgy van felépítve a tavaszunk, hogy májusra csúcsosodjon ki a forma” – emelte ki.
Az egyórás magyar csúcstartó, Filutás Viktor a tizedik magyar körversenyére készül. A Karcag Cycling Team 28 esztendős kerékpárosa egyelőre nem érzi hatását, hogy amatőrből kontinentális szintre lépett előre a csapat, mivel azt leszámítva, hogy két külföldi versenyzővel erősítettek, a csapat összetétele nagyjából ugyanaz maradt.
Bevallotta: az, hogy novemberben 50,135 kilométert tekerve 28 esztendős országos csúcsot adott át a múltnak, nem változtatta meg a felkészülését az idei szezonra.
„Minden év után be akarom fejezni, ez most sem változott, de aztán meggondoltam magam év végén. A rekord viszont nem adott plusz löketet” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy mi állt a döntése hátterében, a szintlépést nevezte meg okként. – „Kontinentális szintű lett a csapat. Végre még egy szinttel feljebb versenyezni, ez motiválóbb, mint amatőr szinten.”
Meglátása szerint az előző évben jó idényt futottak besorolásukhoz képest.
„Jobbat, mint pár kontinentális csapat. Ezért is jöttek hozzánk külföldiek, mert jobb versenyprogramot kínáltunk már így is, mint sok nagyobb büdzsével rendelkező külföldi csapat” – szögezte le. Arra a kérdésre, hogy a májusi lesz-e az utolsó magyar körversenye, úgy felelt: „Meglátjuk, mit hoz a jövő. Tavaly úgy voltam vele, hogy egy tizedik Tour de Hongrie-n szeretnék indulni, ez lehet, hogy most összejön. Maximum ha a nyakamat töröm, akkor nem fog összejönni…
„Első idényére készül az olasz bejegyzésű, de magyar névadó szponzorral és öt magyar versenyzővel felálló MBH Bank Ballan CSB színeiben a 18 esztendős Vas Barnabás, aki izgatottan várja, hogy teljes országúti szezont teljesíthessen a felnőttek között.. A terepkerékpár felnőtt magyar bajnoka betegség miatt kihagyta a szakág hétvégi világbajnokságát a franciaországi Liévenben, az útvonalbemutatóra azonban némi köhögéstől eltekintve jó állapotban érkezett.
„Nagyon izgulok, hogy milyen lesz az új csapat, de elég profi az egész. Nagyon remélem, hogy itt lehetek a Tour de Hongrie-n, nagyon tetszik az útvonal, különösen az ötödik szakasz, az fekszik nekem a legjobban” – utalt az Etyek és Esztergom közötti 167 kilométeres záróetapra, amelyben a pilisszántói emelkedő háromszori megmászása után a célvárosban egy körpálya vár a mezőnyre egy macskaköves emelkedővel.
Kérdésre kitért nővérére, a liévini vb-n ötödik Vas Blankára is, akinek szerinte a Maasmechelenben elért világkupa-futamgyőzelem motivációt jelenthet az országúti idényre is.
A harmadik magyar kontinentális csapat, az Epronex-Hungary kerékpárosai külföldi edzőtáboruk miatt kihagyták az útvonalbemutatót.