Lehangoló, hogy Vadai Ágnes huszonhárom év után sem ismeri a szabályokat

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-posztban válaszolt Vadai Ágnes DK-s politikus és a baloldali sajtó kritikájára, miszerint helytelenül hozott nyilvánosságra olyan információkat, amelyek a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén hangzottak el. Kocsis viszont azt állítja, hogy az általa megosztott adatok nem voltak titkosak vagy bizalmasak, és hangsúlyozta, hogy pontosan ismeri az erre vonatkozó szabályokat.

Az ügy előzménye, hogy Kocsis Máté korábban közzétette Facebook oldalán miszerint: „A magyar titkosszolgálatok szerint Ukrajna kampányt indított Orbán Viktor miniszterelnök lejáratására, amibe magyar és külföldi újságírókat is bevontak. A cél az volt, hogy gyengítsék Magyarország nemzetközi befolyását.”

Vadai Ágnes szerint azonban Kocsis hibázott, amikor zárt ülésen elhangzott információkat tárt a nyilvánosság elé. A Fidesz frakcióvezetője erre élesen bírálta Vadait, kiemelve, hogy szerinte 23 éves parlamenti pályafutása ellenére sem ismeri eléggé jól a vonatkozó szabályokat.

„Nem az a baj, hogy én ezt elmondtam, hanem az, hogy egyáltalán megtörténhet ilyesmi, és magyar állampolgárok is részt vesznek benne” — mondta, szerinte az átláthatóság hívei inkább örülhetnének, hogy ezek az információk napvilágra kerültek.

Elolvasom a cikket