Kérdések vannak, válaszok nincsenek

Nem múlik el nap, hogy ne bizonyosodnánk meg arról, miszerint az Európai Unióba történő belépésünk erkölcsi kudarc. No nem az ott páváskodó honi hazaárulóink számára, hanem Magyarország józan és erkölcsileg úgymond „rendben lévő” polgárai számára. Mert ugyan ki vitathatná a mögöttünk hagyott évek tükrében, hogy egy velejéig korrupt, gyűlölködő, demokráciát hazudó, de azt csírájában elnyomó színtársulatról van szó, amely úgymond „szakmányban” követi el a jogsértéseket ellenünk. Ezeknek se szeri, se száma, a legutóbbi éppen az volt, ha jól értettem, hogy az egyetemeink elől jogellenesen elzárt ilyen-olyan programok komoly károkat okoznak a magyar egyetemistáknak, ráadásul még abba is bele akarnak szólni Brüsszelből, hogy kik legyenek az egyetemek vezetői. Mit lehet erre mondani? Szerintem mondani már semmit, hiszen a tények beszélnek helyettünk, ugyanakkor kérdezni még tán szabad, és reméljük, hogy egyszer mégis csak lesz valaki, aki válaszol is arra, hogy meddig tűrjük ezt? S főként, hogy miért tűrjük? Az talán minden érdeklődő ember előtt világos, hogy próbálunk harcolni. Rendben, de ez nem válasz, tudniillik kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért és meddig tűrünk még? Szerintem ez a fontos kérdés, már amennyiben komolyan vesszük, hogy egy demokráciában, ha még létezik ilyen a világban, illik válaszolni a kérdésekre.

Elégedetlenségünk persze régen kezdődött, s nem szűnik, ám az őszinte válaszok sem akarnak megszületni. Nem érdekelnek az okoskodók, mi igaz, és hihető válaszokat várnánk a fentebb jelzett kérdésekre. Hiteleseket és őszintéket. A magyar nyelvben a tiszteletre méltó jelzőt többnyire nagyszerű emberekre, valamint ugyancsak dicséretre méltó intézményekre, társaságokra szoktuk használni. Nem hinném, hogy sokan lennénk, akik erre az intézményre pazarolnánk a dicséretünket. Kit tiszteljünk? Manfred Webert, aki minden alkalmat megragad, hogy hazánkat igazságtalanul bírálja és szuverenitásunkat támadja? Kajla-Kajli Évát, a bőröndnyi korrupciós pénzzel közlekedő, végtelenségig hivatalban tartott köztörvényes bűnözőt? Netán a büntetett előéletű Vera Jourovát? Vagy azokat, akik erőszakkal migránsgettót óhajtanak csinálni Magyarországból? Nem sorolom tovább, pedig lehetne. Gondolom, a tájékozottabbaknak nem kell elmondani, miért nem érdemel egyik sem valódi tiszteletet.

Itt tartunk tehát, válaszokra várva. S a kérdésünk továbbra is az, meddig tűrjük mindezt? Hiszen már a „régi” időkből is fel tudunk sorolni olyan tényeket, melyek azt bizonyítják, hogy az Európai Unió cseppet sem az, amiért megalakult. Eredeti céljait bárki elolvashatja és jókat mosolyoghat, mert ilyesmik vannak benne: az EU előmozdítja a békét, biztosítja a szabadságot, biztonságot, szociális piacgazdaságot teremt, kiáll a társadalmi igazságosság mellett, küzd a kirekesztés ellen, hozzájárul a békéhez és a biztonsághoz, segíti az emberi jogok érvényesülését – nem folytatom. Csak kérdezem. Tényleg? Hiszen az EU bizonyíthatóan háborúpárti, biztonságot teremteni képtelen, migránsgettókról álmodozik, a kirekesztés ellen esze ágában sincs küzdenie, hiszen inkább erősíti azt, és meglehetősen érdekesen viszonyul az emberi jogokhoz, arról meg nem is beszélve, hogy a patrióta szótól hideglelést kap. Nem sorolom, mi mindent nem tesz még meg, amit pedig kötelessége lenne megtenni. Mily jó volna elvégezni egy közvélemény-kutatást szerte az EU-ban, mondjuk olyan címmel, hogy: Ilyen lovat akartál? Nagy a gyanúm, hogy a többségi válasz úgy hangozna: Anyám, én nem ilyen lovat akartam. Persze ez csak vicc, mert esze ágában sincs az EU egyetlen főemberének sem ilyen közvélemény-kutatásokat elrendelni, pedig állandóan a demokráciáról papolnak nekünk, arról nem is beszélve, hogy örökösen nádpálcával a kezükben próbálnak bennünket demokráciára nevelni. Mármint az általuk nekünk „kisorsolt” és elképzelt demokráciára.

Emberi és politikusi példaképem, Bíró Zoltán irodalomtörténész és politikus írta vagy mondta egyszer, hogy Magyarországon élni napjainkban azzal jár, hogy minden hétre jut egy adag méltánytalan támadás. A legutóbbi, fentebb emlegetett vegzálás ugyebár az volt, hogy már abba is bele akarnak szólni Brüsszelből, hogy kik legyenek az egyetemek vezetői. Ahogy annak idején Bíró Zoltán mondta: „ki akarják porciózni nekünk a szabadságot, s nádpálcával a kezükben próbálnak minket demokráciára nevelni, holott ők maguk legkevésbé sem más népek szabadságának a tiszteletéről híresültek el.”

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket