„Egy családapának az a legfontosabb, hogy legyen munkája”

A Fidesz kommunikációs igazgatója bejegyzésében leszögezte: „Egy családapának az a legfontosabb, hogy legyen munkája, a családját el tudja tartani. Különösen igaz ez, ha hét gyermekről van szó.”

Az édesapa biztonsági őrként dolgozott, de nincs munkája, és ez nagy nehézséget jelent a családnak.

Menczer elárulta egyúttal azt is, hogy Riz Gábor képviselőtársával és Váradi József helyi önkormányzati képviselővel, valamint az Ózdi Roma Önkormányzat vezetőjének segítségével találtak egy céget, amely biztonsági őrként alkalmazná Bari Krisztiánt.

„A térség rászoruló lakóinak – romáknak és nem romáknak – természetesen nem alkalomszerűen, hanem rendszeresen segítettünk eddig is, és ez így lesz a jövőben is” – nyomatékosította a politikus bejegyzésében.

A Belügyminisztérium Esélyteremtési Főigazgatósága Ózdon három gyerekházat és három tanodát támogat, a közfoglalkoztatási program keretein belül varrodát működtet.

Menczer Tamás egyébként elárulta azt is, hogy „ma Magyarországon a roma férfiak 81 százaléka dolgozik, ez az arány az Európai Unióban mindössze 58 százalék, mi vagyunk az elsők az Európai Unióban. A roma nők foglalkoztatása 44 százalékos, szemben az uniós 28 százalékos aránnyal”.

A politikus bejegyzésében egyúttal elmondta: „természetesen rengeteg feladatunk van még, nem vagyunk az út végén.De egy biztos: senki sem gondolhatja komolyan, hogy aki az időseket lenézi és büdösszájúzza, az majd pont a cigányokat, a szegényeket fogja szeretni…”

Object box

Elolvasom a cikket