
Sütő-Nagy Zsolt
2025. február 5. szerda. 14:38
A 2019-es önkormányzati választások előtt láttak napvilágot azok a felvételek, amelyekenLackner Csaba fehér port tartalmazó zacskót lóbált a kezében, majd azt egy tányérra öntve, abból csíkokat rendezett. Emellett többórás hangfelvételen korrupciógyanús ügyekről beszélt, kijelentve, hogy aki helyi önkormányzati képviselőként nem tud százmillió forintot megkeresni, az „hülye”. A Fidesz helyi politikusa,Dódity Gabriella azonban már a botrányt kiváltó képsorokat megelőzően „fehér poros orrokat” és „csíkokat” emlegetett Lackner Csaba kapcsán egy Facebook-kommentben. Ezt arra válaszul tette, hogy Lacknerék Song Simon ázsiai származású önkormányzati képviselőtársa származásán gúnyolódtak, mondván, ő a Fidesz reklámarca, másodgenerációs migráns. A fehér poros orrot azonban mélyen sérelmezte az egykori MSZP-s politikus. A szövevényes eljárás végső felmentő ítélete azonban nem hozott teljes megnyugvást a kormánypárti politikus számára.
– Furcsa lesz innentől az életem, jönnek a szürke hétköznapok, nem kell várnom többet a következő tárgyalásra ebben a meglehetősen abszurd ügyben. Nem kell többet bizonygatnom, hogy amit láttunk, az úgy is van. De félretéve a mókát, az végig megnyugtató volt, hogy a közvélemény mellettem állt, hiszen látták, ami Kispesten történik. Az ügy végkifejlete a szavahihetőségem szempontjából nem volt mindegy, hiszen ha képviselőként rágalmazás bűncselekménye miatt elítélnek, akkor az az egész további munkámra rányomta volna a bélyeget. Egyébként pedig tényleg annyira abszurd az egész ügy, hogy nehéz szavakat találni rá – jelentette ki lapunknak nyilatkozva Dódity Gabriella.
Miközben a Lackner-ügyben folyamatos maszatolás zajlott, Gajda Péter kispesti polgármester felismerni sem tudta egyértelműen a felvételeken képviselőtársát, inkább úgy fogalmazott, hogy egy Lackner Csabára hasonlító személyt látott; az MSZP egyfajta beismerésként eltávolította a kényelmetlenné vált politikusát.
– Annak ellenére, hogy mind a mai napig szinte senki sem ismerte fel Lackner Csabát a felvételeken, az MSZP még 2019-ben kizárta őt a soraiból, hogy a neve körüli botrányok ne terheljék tovább a politikai közösségüket. Ők tehát egyértelműen elhatárolódtak tőle, de a hangfelvételeken hallottakat csak úgy kommentálták, ha valaki bódult állapotban össze-vissza fecseg, az még nem jelenti, hogy ők bűncselekményeket követtek el – tette hozzá a kormánypárti politikus.
A kispesti korrupciógyanúra utaló felvételek ugyan az egész országot megrázták, sőt, ezeket követően rendőrségi vizsgálat is indult, ám vádemelésig azóta sem jutott az ügy.
– A Nemzeti Nyomozó Iroda immár hatodik éve nyomoz, amelynek kapcsán nem tudok új fejleményekről beszámolni. Azt megértem, hogy a bulikon elhangzott kijelentések kapcsán nehéz lehet bármit bizonyítani, az inkább egy szomorú jellemrajz arról, hogyan is mehetnek, jó esetben csak mehettek a dolgok Kispesten. Azt is értem, hogy hiába voltak említések arról, kik hogyan fektették ingatlanokba a pénzüket, és hiába látjuk, hogy az egykori önkormányzati telkeken sorra épülnek a társasházak, és nem egy helyen baráti szálak is fellelhetők, ha mindez ugyan nem elegáns, de jogilag nem megfogható. Ugyanakkor vannak itt olyan ügyek, mint a Százszorszép óvoda felújítása, hogy csak egyet említsek, ahol elszámoltak 11 darab gáztűzhelyet, miközben az óvodában kikötötték a gázt, vagy emlékezetes a nagyságrendileg harmincmilliós kerítés felújítás elemcserékkel. A kerítés azonban a Google Street View tanúbizonysága szerint is a régi, azt csak elég rondán lemázolták. Amikor ilyen egyértelmű és kézzelfogható ügyek is vannak ebben a nagy kispesti katyvaszban, akkor nem értem, legalább ezekben miért nincs előrelépés – fogalmazott Dódity Gabriella.