Íme az agyserkentő csodaital

A National Health Service (NHS) orvosa és televíziós sztárja, dr. Amir Khan megosztotta annak az agyserkentő italnak a receptjét, amely saját bevallása szerint segít neki a mindennapokban koncentrálni, összpontosítani. Mint mondja, amikor lomhának érzi magát, elkészíti ezt az italt, amely aztán pillanatok alatt felpörgeti – írja az Elle.hu.

Dr. Khan agyserkentő itala semmi bonyolultat vagy egészségtelent nem tartalmaz, ugyanis a keverék mandulatejből készül, amelyhez az orvos két teáskanál nyers kakaóport, egy adag eszpresszót, valamint egy teáskanál mézet ad. A doktor szerint tanulmányok is kimutatták már, hogy a kakaópor javíthatja az agy vérellátását, ezáltal segíti a fókuszált figyelmet fenntartani.

„Ez egy igazán jó ital, amely segít koncentráltnak maradni, valamint az agy egészségét is javítja” – mondta dr. Khan.

A keverék alfáját és ómegáját tehát az antixodiánsokban gazdag kakaópor adja. A benne található vegyületek segíthetnek csökkenteni a szívbetegségek kockázatát, csökkenthetik a gyulladásokat, valamint javíthatják a hangulatot, és fokozhatják az agyműködést.

Persze nem szabad megfeledkezni az italhoz adott mézről sem, amely szintén rendkívüli egészségügyi előnyökkel bír A kiváló minőségű méz számos fontos vegyületet és antioxidánst tartalmaz, amelyek segítenek semlegesíteni az oxidatív stresszel felszabaduló szabadgyököket. Ezen szabadgyökök felhalmozódhatnak a sejtekben, és károsodást okozhatnak, amelynek hosszú távú következménye lehet például a 2-es típusú cukorbetegség. Szóval az említett keverék mézzel való fogyasztása ezt az állapotot is segíthet elkerülni.

Elolvasom a cikket