Grosics Gyulára emlékeztek születésének 99. évfordulóján

MH/MTI
2025. február 4. kedd. 19:06

A Szent István-bazilika altemplomában, Grosics Gyula sírhelyénél tartott megemlékezésen id. Lomnici Zoltán kiemelte, hogy az Aranycsapat kapusa nemcsak az 1952-es olimpiai győzelem és az 1954-es – akkor csalódásnak számító – világbajnoki ezüstérem megszerzésének volt részese, hanem utána is meghatározó szerepet játszott a válogatottban, szerepelt az 1958-as és 1962-es világbajnokságon is. Felidézte, hogy a véletlennek köszönhető ez a hosszú pályafutás, ugyanis 1940-ben egy vasárnap éppen ministrálni készült a templomba a kis Grosics, akit a papi pályára szántak szülei, amikor kiderült, hogy a dorogi labdarúgó csapat Pap nevű kapusa és a tartalékkapus sem állt rendelkezésre. A 15 éves Grosics Gyula a templom előtt mindig kiment a focipályára, ahol kényszerűségből őt jelölték kapusnak. Abból az időből származik az állítólag az egyik játékostól származó mondás: ha nincs Pap, jó a ministráns is.

Lomnici Zoltán emlékeztetett a 86-szoros válogatott kalandos pályafutására, amelyre a politika is rányomta bélyegét.

„Hazaszerető ember volt, a rendszerváltozás után közéleti szerepet is vállalt, hogy segítse az embereket” – mondta az elnök, majd bejelentette, hogy Grosics lányával, Edinával egyeztetve megkezdik a felkészülést a Grosics 100-emlékévre.

„Születésnapot ünneplünk, és mégis szomorú esemény. Több, mint tíz éve nincs velünk édesapám, és még ma is fáj az elvesztése” – fogalmazott Grosics Edina, majd büszkén mondta, hogy édesapjáról stadiont, sportcsarnokot és általános iskolát is elneveztek. Elmesélte, hogy eleinte nem védhetett a védjegyévé vált fekete mezben, amelyről a Fekete párduc nevet kapta. „Hazáját szerető sportember volt, aki hitt az emberi értékekben, méltó példa az utókor számára” – tette hozzá Grosics Edina.

Bozsik Péter, az Aranycsapat tagjának, Bozsik Józsefnek a fia, korábbi szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy az Aranycsapat tagjai nemcsak a pályán voltak egységesek, a magánéletben is segítették egymást. „Kitűnő focisták voltak, és emberségből is példát mutattak” – jelentette ki.

A megemlékezés végén id. Lomnici Zoltán, Grosics Edina, Zakariás Ágnes, Bozsik Péter és ifj. Buzánszky Jenő elhelyezték a megemlékezés virágait a sírnál.

Elolvasom a cikket