Fegyenclázadás Tadzsikisztánban

MH/MTI
2025. február 4. kedd. 20:09
Frissítve: 2025. február 4. 20:14

Kilenc, sajátkezűleg barkácsolt késekkel felfegyverkezett rab kedden megtámadta az őröket – közölte az igazságügyi minisztérium, amely szerint a rabok megpróbálták megölni az őröket és megszökni a fővárostól, Dusanbétól 20 kilométerre keletre fekvő büntetőtelepről.

„A támadás következtében három alkalmazott súlyosan megsebesült” – közölte a minisztérium. A tárca szerint állapotuk stabil.

A sebesültek között van a börtön vezetője is, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba – közölték illetékesek.

A Telegramon közzétett, nem ellenőrzött videófelvételeken halott rabok voltak láthatók vértócsákban. Legalább egy fogoly az Iszlám Állam terrorszervezet jelképével díszített sapkát viselt. A tádzsik rendfenntartó erők tájékoztatása szerint az öt halálos áldozat az Iszlám Állam tagja volt.

A Reuters független forrásból nem tudta megerősíteni az Iszlám Állam részvételéről szóló jelentéseket, és egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett a fegyenclázadás kirobbantásának elkövetőjeként.

Az incidens miatt büntetőeljárás indult – közölte a helyi ügyészség.

2019 májusában 29 fogoly és három őr halt meg egy büntetőtelepen Tádzsikisztánban, amikor lázadás tört ki. A helyi hatóságok akkor azt mondták, hogy a lázadást szélsőséges csoportok tagjai szították, később pedig az Iszlám Állam jelentkezett elkövetőként. Egy évvel korábban, 2018-ban 21 rabot és két őrt öltek meg a tádzsikisztáni északi Hujand városának egyik börtönében.

Elolvasom a cikket