Ezért kell legalább hetente egyszer fogselymezni

„Nem állítom, hogy a fogselymezés lenne az egyetlen, amit meg kell tennünk a stroke megelőzése érdekében, de eredményeink arra utalnak, hogy ez igenis egy olyan szokás, amelyet érdemes az egészséges életmód részévé tenni” – nyilatkozta dr. Souvik Sen, a Dél-karolinai Egyetem neurológusprofesszora.

Korábbi vizsgálatok már feltártak kapcsolatot a szájüregi egészség és fertőzések, valamint az agy fehérállományát és apróbb vérereit érintő károsodás között, továbbá az agy vérellátásáért felelős artériák meszes lerakódásai kapcsán. Sen és munkatársai ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogy a rendszeres fogselyemhasználat segíthet-e mérsékelni e kockázatokat.

A kutatásba csaknem 6300 résztvevőt vontak be, csaknem kétharmaduk számolt be arról, hogy hetente legalább egyszer szokott fogselymet használni. A résztvevőket 25 éven keresztül követték nyomon a kutatók, feljegyezve, hogy kinél alakult ki ez idő alatt iszkémiás stroke vagy pitvarfibrilláció. Ez utóbbi egy szívritmuszavar, amelyről ismert, hogy a stroke kockázati faktora.

A kutatás adataiból kirajzolódott, hogy hetente legalább egyszeri fogselyemhasználat mellett átlagosan 22 százalékkal csökkent az iszkémiás stroke előfordulása, összehasonlítva azok adataival, akik sosem szoktak fogselymezni. A kardioembóliás stroke kapcsán 44 százalékos kockázatcsökkenést jegyeztek fel, míg a pitvarfibrilláció rizikóját 12 százalékkal csökkentette a fogápolási szokás.

„A fogselymezés mérsékli a szájüregi fertőzéseket és ínybetegségeket, amelyek összefüggésbe hozhatók a gyulladással. Tekintve, hogy a gyulladás fokozza a stroke kockázatát, logikusnak tűnik, hogy ha az emberek rendszeresen használnak fogselymet, az csökkenti a stroke és a pitvarfibrilláció rizikóját” – magyarázta Sen.

Elolvasom a cikket