
Üveges víz, kézkrémek, dezodorok és még sorolhatnánk tovább azoknak a tárgyaknak a listáját, amelyeket a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen egészen biztosan nem engednek át. Dél-Korea azonban ebből a szempontból sem szokványos, hiszen vezető helyen szerepel az elkobozott tárgyak között a kimchi is, amely egy hagyományos dél-koreai ételkülönlegesség.
Annak aki kimaradt volna az elmúlt időszakban hazánkban is tomboló kimchilázról, ez egy fermentált különlegesség, amelynek elengedhetetlen kelléke a kínai kel, a retek, az újhagyma, a fűszereket pedig a gyömbér és a csilipaprika biztosítja.
Nem csoda, hogy nem csak hazájában, de a világ szinte minden táján nagy népszerűségnek örvend, azonban sajnos miután – hasonlóan a savanyított termékekhez – folyadékban tárolják, így sajnos annak is minősül, így a repülőre egész biztosan nem lehet felvinni.
Erre minden évben fel is hívja a figyelmet a szöuli repülőtér üzemeltetője is, azonban ennek ellenére még mindig rengetegen próbálják meg hazavinni Dél-Korea ízét, ennek megfelelően pedig tavaly több mint tíz tonna kimchit kellett megsemmisíteni.
Legyen tehát bármilyen fájó is, kénytelenek leszünk lemondani a kimchiről mint szuvenírről.