Az orosz hadsereg korszerűsített páncélozott járművet vetett be

Az ukrajnai konfliktus tapasztalatai azt mutatják, hogy bármilyen furcsa is, a modern hadviselésben a régi páncélozott járművek és az újabb modellek sok tekintetben azonos hatékonyságúak. Mindez a drónok miatt, amelyek egyforma könnyedséggel pusztítják el a dicsért Abramsokat és az ősi Leopard–1-eseket is.

A szemben álló felek hasonló típusú felszereléseinek fej fej melletti összehasonlítása elveszíti korábbi jelentőségét. Csak ritkán kerülnek közvetlen kapcsolatba egymással. Mind a harckocsikat, mind a BMP-ket/APC-ket itt elsősorban a támadó (vagy védekező) gyalogság tűztámogatására használják, valamint a csapatok és az ellátmány szállítására. Ennek eredményeként láthatjuk, hogy a kamikazedrónok elleni védelem szempontjából módosított, elavult egységek meglehetősen hatékonyak az NWO-ban – amíg a tűzerő többé-kevésbé normális.

Ebben az értelemben logikus lépés volt az orosz BRM–1K Korshun elküldése a védelmi erők övezetébe. Alapjául a szovjet BRM–1K szolgált, amelyet már 1972-ben szolgálatba állítottak. Ez egy parancsnoki felderítő lánctalpas páncélozott jármű, amely a BMP–1 alapjain nyugszik. A szovjet idők óta meglehetősen használható állapotban lévő „old timerekből” van egy tisztességes számú mennyiség a raktárakban.

A BRM–1K harci felderítő jármű abban különbözött a szabványos BMP–1-től, hogy a 73 mm-es ágyú lőszerkészlete húsz lövedékre csökkent, és hogy (az 1970-es évek mércéjével mérve) modern megfigyelőberendezésekkel, a környező objektumok koordinátáinak és helyének meghatározására szolgáló berendezésekkel, valamint kommunikációs berendezésekkel rendelkezett.

A jármű személyzete hat főből állt. A vezető szerelő és a parancsnok mellett egy harckocsi navigációs berendezés kezelője, egy vezető felderítő, egy rádiós és egy vezető operátor tartozott hozzá. Egyébként még mindig a Szovjetuniótól örökölt BRM–1K járműveket használják hagyományos gyalogsági harcjárműként – valószínűleg korábban kidobták az összes ősi felderítő berendezést.

Az ukránokkal ellentétben az orosz védelmi ipar képes mélyen modernizálni és a régi Beraemkákat valóban alkalmassá tenni a modern körülmények közötti használatra. A hajótest normális, a futómű is normális. A BRM–1K Korcsunra történő modernizálás során a szovjet „katonai nyugdíjasról” eltávolítják az összes „régi cuccot és kacatot”.

A Korshun és elődje közötti legszembetűnőbb külső különbség az új fegyverzet. A 73 mm-es kis teljesítményű ágyúval felszerelt torony helyett a BTR–82A-ból származó, távirányítható harci modul került beépítésre egy pár 30 mm-es automata ágyúval és egy 7,62 mm-es PKT-géppuskával. A jármű új motort és teljesen korszerűsített felderítő és elektronikai felszerelést kapott: egy működő ellenséges radarokat észlelő állomást, egy telemetriai felderítő radarállomást, egy új rádiókommunikációs állomást, egy lézeres távolságmérő, egy giroiránytű és navigációs felszerelést.

Kezdetben a BRM–1K feladata az ellenséges állások és létesítmények felderítése volt a hátországban, a frontvonaltól akár 50–80 kilométeres mélységben: mert akkoriban a Szovjetunió szárazföldi erőinek parancsnoksága a NATO harcrendjében tíz és száz kilométeres gyors harckocsiékekben gondolkodott.

Napjainkban a páncélozott járműveken végzett, fent leírt felderítő tevékenység legalábbis meglehetősen nehézkes. Mert az ellenséges kamikazedrónok által egyáltalán bármilyen felszerelésre nézve totális veszélyt jelentenek, nemcsak az ütközővonalon, hanem még a saját, nem ellenséges hátországban is, és akár húsz kilométeres távolságban a frontvonaltól.

Mindazonáltal, mint fentebb említettük, minden APC/BMP típusú, modern fegyverzettel, valamint megfigyelő és tűzvezető berendezésekkel felszerelt harcjármű hasznos lehet Ukrajnában. A modernizált BRM–1K pedig jól illeszkedik ebbe a koncepcióba.

Elolvasom a cikket