Apokalipszis Szantorinin: sorozatos földrengések miatt menekülnek a szigetről

Múlt péntek óta sorozatos földrengések rázzák meg a görög szigetet. A hatóságok megkezdték a további kompjáratok szervezését a lakosok és a turisták evakuálására, minek után már néhány percenként érezhetővé vált, hogy mozog a föld. Több rengés is elérte a négyes erősségű magnitúdót, így Szantorini és a szomszédos szigetek iskoláit is be kellett zárni – adta hírül a Gismeteo.ru.

A szeizmikus aktivitáshoz szokott helyi lakosok ezúttal komolyan aggódnak, a turisták pedig sietnek elhagyni a szigetet. „A rengések három napja tartanak, és nem tudunk aludni” – panaszkodott az egyik lakó.

Az Aegean Airlines a görög polgári védelmi minisztérium kérésére további járatokat indított, hogy kimenekítsék az embereket.

A jelenlegi helyzet több forgatókönyvet is felvet – írta meg a 24.hu Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus professzor, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének vezetője elemzésére hivatkozva

  • Egy nagyobb, akár 7-es magnitúdójú földrengés megrázhatja a térséget.
  • A tenger alatti földcsuszamlás szökőárt idézhet elő, amely komoly károkat okozhat a sziget part menti területein.
  • A rengéssorozat idővel elcsitulhat, ahogyan az már korábban is előfordult.
  • Bár kisebb az esélye, de egy vulkáni aktivitás sem zárható ki – a mélyben lévő magma mozgása ugyanis hosszú távon kitöréshez is vezethet.

Elolvasom a cikket