
MH/MTI
2025. február 3. hétfő. 6:53
A holland gyorsan jelentős előnyt dolgozott ki és senkitől sem zavartatva haladt a győzelem felé. Már a második kör elején fél perc volt az előnye közvetlen üldözője előtt az első vb-aranyát tíz éve elhódító Van der Poelnak, végül 45 másodperces különbséggel ünnepelhetett. A vb megnyerésével mind a nyolc versenyén diadalmaskodott a cyclocross-idényben, a szivárványszínű trikót pedig 2015, 2019, 2020, 2021, 2023 és 2024 után hetedszer érdemelte ki. Ezzel beérte a férfiak között rekorder belga Erik De Vlaemincket, egyúttal lehetőséget teremtett rá, hogy jövőre hazai közönség előtt döntse meg a csúcsot: 2026-ban ugyanis Hulst lesz a házigazda.
Van der Poel üldözését a belgák vezették, közülük a negyedik sorból indult, háromszoros világbajnok belga Wout van Aert – akinek hosszú ideig tartott a felzárkózás a mezőny végéről – a nyolckörös viadal derekán indult meg nagy riválisa után. Ezzel megszerezte a második helyet, majd a célba érve elismerése jeléül megemelte képzeletbeli kalapját. A bronzért a holland Joris Nieuwenhuis és a belga Thibau Nys csatázott. Az Európa-bajnok, illetve a tavaly májusban országúton Tour de Hongrie-t nyert Nys az utolsó előtti körben tudott elszakadni ellenfelétől, így ő is dobogóra állhatott.
A vasárnap érdekelt magyar versenyzők közül a saját korosztályában egyaránt első éves Bruchner Regina és Berencsi Benedek is a középmezőnyben zárt. Berencsi a junior fiúk délelőtti versenyében szerepelt, amelynek már az elején nagyobb bukások történtek, és a magyar kerékpáros maga is földre került az első körben. Végig a középmezőnyben tempózva végül a 43. lett, közel öt és fél perccel elmaradva a szivárványszínű trikót kiérdemlő Mattia Agostinacchiótól.
Dér Zsolt szövetségi kapitány előzetesen a középmezőnyben zárást várta el Berencsitől, ugyanez: a tisztes helytállás volt a cél a felnőttek között magyar bajnok Bruchnerrel szemben is az U23-as női viadalon. Ezt teljesítette is, mivel egy kör hátránnyal a 31. helyen zárt. Az aranyérmet a korosztályban tavaly Táborban is diadalmaskodó Zoe Bäckstedt nyerte meg, aki a felnőtt világkupa összetettjében – Vas Blanka mögött zárva – a negyedik helyen végzett. Ő másodszor állhatott a dobogó tetejére Liévinben, mivel pénteken tagja volt a vegyes váltóban győztes brit csapatnak is.
Ezzel négy címvédéssel ért véget a vb: Van der Poel és Bäckstedt mellett a felnőtt nőknél a holland Fem van Empel, az U23-as férfiaknál honfitársa, Tibor del Grosso ismételte meg egy évvel korábbi sikerét.
Terepkerékpár, férfiak, világbajnok: Mathieu van der Poel (Hollandia) 1:02:44 óra, 2. Wout van Aert (Belgium) 45 másodperc hátrány, 3. Thibau Nys (Belgium) 1:06 perc hátrány.